A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Az FC Barcelona sokoldalú védekező játékosa, Javier Mascherano szerint Lionel Messi még nem érte el pályafutása csúcsát, és 27 esztendősen itt van előtte a lehetőség, hogy még hatalmasabbá váljon.
Bár sokak szerint az argentin támadó már most a futball történetének leghatalmasabbjai közé emelkedett – például négy Aranylabdájának köszönhetően -, az előző évad szenvedései után most ott van előtte a lehetőség, hogy kivételes tudásával visszasegítse a Barcelonát a csúcsra, feltéve, ha ismét nem hátráltatják majd a sérülések.
Érzi honfitársában a további fejlődési lehetőséget, a korábbi Liverpool középpályás Mascherano is, aki nem fukarkodott a szép szavakkal, és egy kicsit a pár héttel ezelőtti Világbajnokságra is visszagondolt:
„Messi már nagyon sokat kiadott magából. De mégsem hiszem azt, hogy már láttuk előjönni a legjobbját. A legjobb 16 között a Világbajnokságon nem tudtuk azt játszani, amit akartunk, mégpedig a támadásokra összpontosítani. A védekezést kellett előtérbe helyezni, így Ő, és Higuaín egy kicsit elszigetelődött. Leonak védekező munkát is végeznie kellet, és Ő hajlandó is volt erre. Mindannyian tudtuk, hogy nem ezt a stílust szereti a legjobban, de ő sohasem panaszkodott. Neki az volt a legfontosabb, hogy a csapatnak jó legyen. A dolgok nem voltak könnyűek számára, de nélküle nem értünk volna el a döntőbe.” – Mascheranro szavait pedig nem is tudná más igazolni jobban, hogy ugyan Messi négy gólt szerzett a VB-n, azokat jobbára a torna elején szerezte. Ám a „Bolha” fontossága valóban vitathatatlan, lévén a FIFA is őt választotta meg a legjobb játékosnak Brazíliában.
Balogh József
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…