Megismételte tavalyi hengerlését az Inter, sokkolták a Napolit
Az Inter tavaly idegenben földbe döngölte a Sassuolot, most hazai pályán tette meg ugyanezt, míg a Napoli meglepő pofonba szaladt bele.

Inter – Sassuolo: 7-0
G: Icardi (4., 30., 53.), Kovacic (21.), Osvaldo (43., 73.), Guarín (74.)
Kiállítva: – ill. Berardi (60.)
Az Inter tavaly nyert 7-0-ra idegenben a Sassuolo ellen, most otthon tette meg ugyanezt. A Torino ellen látott impotens játéknak nyoma sem volt, hengereltek Mazzarri tanítványai. Palacio sérülése alatt sincs miért aggódni a jelek szerint, Icardi mesterhármassal, Osvaldo pedig egy duplával jelezte, hogy a kezdőben a helye. Kovacic pedig kezdi bizonyítani, hogy igazán nagy játékos válhat belőle, lehet, hogy ebben a szezonban fog berobbanni. A vendégeknek össze kéne kapniuk magukat ezután a megalázó vereség után, valószínűleg már utálnak az Inter ellen játszani.
Napoli – Chievo: 0-1
G: Maxi López (49.)
Hazai pályán nem bírt a Chievoval a Napoli, olyannyira nem, hogy ki is kaptak. Higuaín a 33. percben büntetőt hibázott, és hiába voltak helyzeteik nem tudták őket kihasználni. 72%-ban birtokolták a labdát, és 33 lövést küldtek kapura, de Bardi elképesztő formában védett. A Repülő Szamarak egyetlen egyszer találták el a kaput, abból gól lett. A hazaiak szimpatizánsai nagyon frusztráltak voltak a meccs után, ki is fütyülték a csapatot.
Lazio – Cesena: 3-0
G: Candreva (19.), Parolo (56.), Mauri (90.)
A rómaiak magabiztos győzelmet arattak az újonc felett, így sikerült javítaniuk az egy héttel ezelőtti Milan ellen elszenvedett vereség után. A vendégek így is bravúrral kezdték a bajnokságot, amikor a Parmát legyőzték otthon, és egyébként sem a Lazio ellen kell a bennmaradáshoz szükséges pontokat megszerezniük, a közvetlen riválisokat kell legyőzni.
Fiorentina – Genoa: 0-0
A Viola zsinórban második meccsén maradt gólképtelen, ezúttal a Genoa ellen. A hazaiak mezőnyfölényben játszottak végig, de nem tudták a helyzeteiket kihasználni, így kénytelenek voltak 1 ponttal megelégedni.
Cagliari – Atalanta: 1-2
G: Cossu (bün.86.) ill. Estigarribia (4.), Boakye (67.)
Mindkét csapat döntetlennel nyitott, de most a Bonaventura-korszak utáni első győzelmét megszerezte az Atalanta. Erre a meccsre igaz az, ami a Fiorentina – Genoa-ra, hiába volt több lehetősége a hazaiaknak, ha nem tudják belőni a helyzeteiket, akkor nem tudnak eredményt elérni. A bergamoiak viszont örülhetnek, hogy sikerült első győzelmüket megszerezni.
Sampdoria – Torino: 2-0
G: Gabbiadini (34.), Okaka Chuka (79.)
Sinisa Mihajlovic csapata az előző fordulóbeli döntetlen után most nyerni tudott, pedig ellenfele a mezőnyben jobb volt. A Torino 10-szer lőtt kapura, de egyszer sem találta el azt, anélkül meg elég nehéz gólt lőni.
Tereh Balázs
mike
2014 november 19. @ 00:14
.…
good….
Mathew
2014 november 21. @ 12:56
.…
thank you!…