Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
A német válogatott most már csak egykori védője, Philipp Lahm úgy érzi, hogy az idei Bajnokok Ligája kiírás legnagyobb esélyese a címvédő spanyol együttes, vagyis a Real Madrid.
A Bayern München világbajnok csapatkapitánya szerint a Real Madrid lehet az első klub, amely képes lehet megvédeni Bajnokok Ligája elsőségét, miután nagyon jól erősített a nyáron is, ugyanis többek között leigazolták az ő csapattársát, Toni Kroos-t is.
Az előző szezonban a bajorokat pont Cristiano Ronaldoék búcsúztatták a BL elődöntőjében, sima 5-0-s összesítéssel, miközben akkor még a Bundesliga-királya volt a legrangosabb európai kupasorozat címvédője.
„A Real Madrid megerősítette a már így is kiváló csapatát egy csomó pénzből. A Real az a csapat, amelyiket meg kell verni. Ismét meg akarom nyerni ezt a trófeát. Akár már ebben a szezonban, vagy az új, három éves szerződésem alatt szeretném még megnyerni a címet.” – nyilatkozta Lahm, a holnap induló BL-csoportkörrel kapcsolatban.
Balogh József
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…