A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A La Ligában szombat éjjel két mérkőzést rendeztek, melyek egyikén sem kaptak szerepet a jól ismert sztár klubok, de attól még fontos összecsapások voltak ezek a bajnokság szempontjából.
Nem a gólokról szólt a baszk derbi, ahol a remekül rajtoló Eibar látogatott a BL résztvevő, de jelenleg kieső helyen álló Blbao otthonába. A hazaiaknak nagy szükségük van a pontokra, és ennek szellemében uralták is a mérkőzést. Az első félidőben ez csak a labdabirtoklásban mutatkozott meg, majd a szünet után már a kapu előtt is érzékelhető volt. Sikerült néhány ígéretes lehetőséget kialakítaniuk, de ezeket el is puskázták. Az Eibar szokás szerint hősiesen védekezett, és helyenként még lehetőségeik is voltak, de az ő részükről nem volt több ebben a mérkőzésben. A Bilbao kicsit ötlettelen volt ezen az estén, és a túlhajszolt játékosok is csak látványos vergődést tudtak bemutatni. A hajrában néha profi pankrátorokat megszégyenítő jeleneteket láthatott a népes nézői publikum, de gólt nem. Gól nélküli hazai döntetlenével továbbra is gödörben az Athletic Bilbao, és várhatóan nehéz időszak elé néz a továbbiakban.
Athletic Bilbao – Eibar 0:0
G:
A szörnyű formában lévő Levante az utóbbi időben remekül játszó Rayo ellen próbált meg kilábalni a hullámvölgyből. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen a hétközi forduló miatt nem jutott túl sok pihenő a játékosoknak. A fáradt Levante nem tudott mit kezdeni a lényegesen jobb erőkből álló Rayo csapatával, és főleg annak remek csatárával, Leo Baptistaoval. Baptistao hamar eldöntötte a mérkőzés sorsát: előbb lábbal, majd fejjel volt eredményes. Gyors duplájával tulajdonképpen minden lényeges kérdés eldőlt, így a csapatok nem erőltették meg magukat a folytatásban. A Rayo fontos győzelmet ért el, Baptistao pedig előkelő helyet foglal el a góllövőlistán, amivel bizonyíthatja az Atletico vezetőinek: hiba volt leírni őt.
Levante – Rayo Vallecano 0:2
G: Baptistao (12., 33.)
Baranyai Balázs
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…