A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A La Liga szombat éjjel sem pihen, még este tízkor is pörögnek a meccsek, most például Cordoba-Malaga összecsapás volt a kínálat.
Nem tud elmozdulni a kieső zóna közeléből a Cordoba. A másodosztályból érkező gárda ezúttal sem tudott komoly akadályt képezni az egyébként jóval esélyesebb, de azért nem verhetetlen Malagával szemben. Pedig nem tetszelgett az áldozati bárány szerepében a hazai csapat, hanem próbált megvalósítani valamit önmagából. Nem ijedtek meg a labdától, hanem próbálták megjátszani azt, felvették a kesztyűt a papíron jobb csapat ellen.
A Malaga viszont kihasználta a lehetőségeit, esélyt sem adva ezzel a Cordobának. Előbb Samuel szerzett egy egészen látványos találatot, majd Amrabat köszönt be büntetőből, beállítva ezzel a 2-0-s végeredményt. Ezzel a sikerével a Malaga a képzeletbeli tabella hetedik helyére ugrik fel, közvetlenül az élmezőny mögé. Ha jövő héten a Rayo ellen is hozzák a három pontot, komolyabb terveik is lehetnek akár a továbbiakra.
Cordoba – Malaga 0:2
G: Samuel (22.), Amrabat (31.)
Baranyai Balázs
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”
Ma este eldől, hogy a PSG vagy a Borussia Dortmund jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe…
Jelenleg pedig éppen ő hordja az ötös számot a hátán…