Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Úgy fest, hogy véget ér a Raúl-saga, a korábbi 102-szeres spanyol válogatott támadó Az Egyesült Államokban folytathatja pályafutását, ahol nem csupán játékos, de a akadémiaigazgató is lesz. A hírek szerint a Real Madrid is ajánlatot tett egykori klasszisának, a támadó azonban a tengerentúli kalandot választotta.
A 37 esztendős támadó Marcos Sennával, egykori válogatott béli csapattársa, a Villareal korábbi kiválóságával játszhat egy csapatban. A liga neve NASL, avagy az MLS alatt futó, úgymond másodosztályú amerikai liga. Raúl a Neww York Cosmos csapatát erősítheti, mely a héten jelentheti be a támadó szerződtetését. Raúl tehát Backhem, Henry és a többiek nyomdokába lép, ráadásul szakmai munkát is vállal, ő lehet a klub akadémiájának irányítója.
A 37 éves ikon korábban több mint 500 alkalommal öltötte magára nevelőegyesülete a Real Madrid mezét, majd számkivetetté válása után a Schalke 04-ben rúgta a bőrt. Legutóbb az al-Szaddban szerepelt. Új együttesében a 2015-ös szezonban mutatkozhat be, unatkozi azonban nem fog, hiszen várja őt az akadémiai élet.
A hírek szerint a Real Madrid is ajánlatot tett egykori ikonjának, Raúl azonban nemet mondott a technikai igazgatói posztra.
Arrow
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…