A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Nem mindennapi információkat közölt a MercaFutbol, a portál úgy értesült, hogy Reus döntést hozott, és kész elhagyni Dortmundot. A célirány Spanyolország, ám nem katalán föld, hanem a főváros.
A 25 esztendős klasszis az utóbbi időben sérülésekkel bajlódott, a világbajnokságot is ki kellett hagynia, majd mikor felépült jött egy újabb találkozó a Nationalelf mezében és egy újabb sérülés. Úgy fest, most minden rendben és közel a visszatérés, ennek örülnek is a BVB szurkolói, ám rettegnek, hogy mikor jön el a pillanat, amikor Reus is elhagyja a csapatot. Nos, lehet hogy közelebb van, mint azt gondoltuk. A hírek szerint a középpályás döntött és legkésőbb 2015 nyarán búcsút int szeretett klubjának, de az sem kizárt, hogy már januárban távozik.
A Reus-saga immáron jó régóta húzódik, korábban szinte biztosra vették, hogy az FC Barcelona lesz a befutó, már előszerződésről is csiripeltek a verebek, ez azonban mint kiderült csak spekuláció volt. A Manchester United is kacsintgatott Reus irányába, aki azonban nem kacsintott vissza, a hírek szerint a Vörös Ördögök nem adták fel, továbbra is várják az átigazolási piac nyitányát. Pár napos hír, hogy a Bayern München is kacérkodik a gondolattal, mondjuk ezt sejthettük, hiszen a német rekordbajnoknál úgy vannak, ami dortmundi az aranyosan fénylik…
A Real Madrid is képben volt, szemezgettek az üzlettel, most azonban könnyen lehet, hogy az álom valósággá válik! Reus állítólag döntött…! Irány Madrid, amennyiben a királyiak is úgy akarják és a klubok is megtudnak egyezni. Igen ám, megegyezés! Reus ára igen borsos, a transfermarkt.de 50 millió euróra taksálja. Télen röpködhetnek a milliók.
Reushoz közeli forrásra hivatkoznak a hír kapcsán, mi azonban ezt kezeljük egyenlőre spekulációként. Hisszük ha hivatalos…
Arrow
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…