A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Újra megsérült az Újpest támadója, Kabát Péter, így pénteken ismételten a lelátóra kényszerül a Nyíregyháza elleni bajnokin.
Pedig semmi sem utalt rá, hogy pénteken ismét kívülről kell néznie a meccset. A hét elején már együtt edzett a társakkal, ám csütörtökön megint megfájdult a lába. Kabát Pétert az elmúlt öt hónapban egyetlen egy alkalommal sem láthattuk futballozni. Legutóbb tavaly májusban, a Diósgyőr ellen lépett pályára, azóta csak rehabilitáció és gyógytorna volt a programja. Érthetően elkeseredett a csatár. „Hétfőn végre-valahára bekapcsolódhattam a rendes edzésmunkába, a többiekkel tréningezhettem, és úgy készültem, hogy pénteken leülök a kispadra, majd húsz vagy harminc percre beállok, és lehetőség szerint beverek egyet a Nyíregyházának. Már a tréning vége felé jártunk, amikor újra éles fájdalmat éreztem, és akkor már tudtam, hogy pénteken megint csak a lelátóról figyelem a többieket.” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kabát.
Hogy meddig tart a rutinos labdarúgó kálváriája, nagy kérdés, az azonban biztos, leginkább a visszatérés homályos dátuma aggasztja Kabát Pétert. „Majd’ szétrobbantam a dühtől. Őszintén szólva nehezen viselem mindazt, ami velem, körülöttem történik. Megőrülök a bizonytalanságtól, hogy mikor lesz végre jó a lábam. Legalább tört volna el a lábam, akkor tudnám, mennyi időt kell kihagynom, meddig tart a rehabilitáció. De így… – fogalmazott a támadó. – Valószínűleg túlterheltem a műtött lábam. Kénytelen vagyok elfogadni ezt a diagnózist, bízva abban, hogy valóban csak erről van szó. Kedden és szerdán nem edzettem, és most megint az jön: külön dolgozom, és próbálgatom a lábam. Jó lenne elhinni, hogy a jövő héten, az MTK elleni rangadón végre sikerül újra pályára lépnem. A kondíciómmal nincs gond, nemcsak futottam, úsztam is és erősítettem magam. Bírnám az iramot, csak az a nagy kérdés, hogy a lábam alkalmas lesz-e rá.”
Az Újpest pénteken este a hét elején edzőváltáson átesett Nyíregyházát fogadja a Szusza stadionban.
Gavalovits Sándor
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…