Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
Korai gól döntött a harmatos ETO ellen.
A két csapat viszonylag jó formában várta az összecsapást, lévén a Debrecen és a Győr egyaránt öt bajnoki óta volt veretlen. Ezúttal sem tolongtak a nézők a bajnokira, pedig a közelmúltban még valódi rangadó volt a két csapat találkozója. Nos, a győriek ezt nem vették figyelembe, így a szervezetten védekező Debrecen kontratámadásaiban sem volt annyi veszély, hogy feltörje a harmatos hazaiakat, akik jobbára csak lötyögtek az első félidőben. A szurkolóik idegeivel játszottak a zöld-fehérek, hiszen ennyi labdát talán az Adidas sem ad el egy hónap alatt, mint amennyit az ETO. Ezt pedig büntette a Loki, és a tizenegyedik percben Tisza révén megszerezte a vezetést. A hátralévő időben nemhogy a hazaiak, a vendégek sem szakadtak meg a további gólokért, így unalmas első negyvenöt percet láthattunk. Fordulás után valamivel aktívabb lett a Győr, de nem annyira, hogy igazi veszélyt jelentsen a címvédő kapujára.
Egészen a hajráig kellett várni, hogy valami futballra is emlékeztető momentumokat jegyezhessünk fel. Előbb Pátkai lőtt kapufát, majd Szakály harcolt ki büntetőt, Sidibe kihagyta. Hiába kezdett el futni az ETO, helyzetet sem tudott kialakítani, így pedig a cívisvárosiak végül elvitték a bajnoki pontokat a kisalföldi megyeszékhelyről.
Ezzel véget ért a 2014-15-ös évad őszi fele.
Győr – DVSC 0-1 (0-1)
g.: Tisza T. (11.)
s.: Lang (39.), Priskin (40.), Wolfe (86.) ill.: Varga J. (89.)
A korábbi eredmények:
Újpest – Kecskemét 0-2
Puskás Akadémia – Haladás 1-0
Dunaújváros – Paks 1-0
Nyíregyháza – Pécs 4-0
Pápa – Honvéd 1-1
MTK – Diósgyőr 0-2
Videoton – Ferencváros 0-0
Az állás:
1. Videoton 38 p. (31-5), 2. MTK 33 p. (21-13), 3. Diósgyőr 29 p. (25-17), 4. Paks 26 p. (23-11), 5. Debrecen 25 p. (19-11), 6. Ferencváros 25 p. (21-14), 7. Újpest 25 p. (14-10), 8. Kecskemét 22 p. (16-15), 9. Győr 19 p. (21-19), 10. Puskás Akadémia 18 p. (17-20), 11. Nyíregyháza 14 p. (17-21), 12. Pápa 14 p. (8-22), 13. Honvéd 12 p. (12-20), 14. Dunaújváros 12 p. (14-28)*, 15. Pécs 10 p. (14-30), 16. Haladás 8 p. (5-22)
*A Dunaújvárostól 1 pont levonva
A góllövőlista élmezőnye:
13 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton)
6 gólos: Simon Krisztián (Újpest), Tischler Patrik (Puskás Akadémia), Kanta József (MTK), Böde Dániel (Ferencváros), Rudolf Gergely (Győr)
5 gólos: Böőr Zoltán (Dunaújváros), Pátkai Máté (Győr), Bartha László, Könyves Norbert (mindketten Paks), Kovács István (Videoton), Miroslav Grumic (Diósgyőr), Bara Mamadou Ndiaye Lamine ‘Bebeto’ (Kecskemét), Souleymane Youla (Honvéd)
Gavalovits Sándor
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…