A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Ter Stegen az FC Barcelona nyáron szerződtetett kapuvédője megtörte a csendet és a német Kickernek adott interjújában beszélt helyzetétől.
“Elég nehéz helyzetben vagyok, de türelmesnek kell lennem. Mindent megteszek azért, hogy bizonyítsak az edzésen, és hogy nehéz választás elé állítsam az edzőmet. Voltak jó teljesítményeim, de az emberek csak a hibákra emlékeznek. Hibázni viszont emberi dolog. Manuel Neuer, Iker Casillas vagy Roman Weidenfeller is követtek el hibákat.” – olvasható Ter Stegen nyilatkozata a Kicker hasábjain. A kapuvédő érthető módon némileg csalódott, ám elárulta, gondjai voltak a beilleszkedéssel, a ritmusfelvétellel. Nem a társakkal volt gond, hanem a szemléletmóddal, a játékrendszerrel ,a mit képvisel az FC Barcelona.
Ami a kapusok közti helyzetet illeti, a bajnokságban Claudio Bravo a katalánok első számú kapuvédője, míg a Bajnokok Ligájában rendre Ter Stegen kap lehetőséget Enrique mestertől.
Őszi Ádám
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…