Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a legfrissebb FIFA-világranglistát, mely a 2014-es naptári évet zárja. Az élmezőnyben nincsen különösebb változás, Dárdai irányításával újfent előrelépett a magyar nemzeti csapat, míg Feröer 82 helyet javított előző helyezésén.
A ranglistát továbbra is a világbajnok német válogatott vezeti, mögöttük Argentína és Kolumbia van a dobogón, míg a belgák őrzik előkelő negyedik helyezésüket. Némileg meglepő módon a holland nemzeti csapat továbbra is ötödik, míg a Dunga által irányított remekül teljesítő brazil válogatott a hatodik. Cristiano Ronaldo vezetésével Portugália beérte Franciaországot, míg a spanyol nemzeti csapat egy helyet javítva jelenleg a kilencedik.
Ami a magyar válogatottat illet, a csapat hat helyet javított és jelen állás szerint 44. helyen áll. Ami a selejtezőcsoportos ellenfeleket illeti, Románia tör előre, szintén hat helyet javítva jelenleg a világ legjobb 15. válogatottjaként jegyzik, míg a görögök továbbra is zuhannak hátrafelé, immáron 25. a csapat. A legnagyobbat azonban Feröer ugrotta a görögök legyőzésével…
Íme a legfrissebb FIFA-világranglista:
1. (1.) Németország 1725 pont
2. (2.) Argentína 1538
3. (3.) Kolumbia 1450
4. (4.) Belgium 1417
5. (5.) Hollandia 1374
6. (6.) Brazília 1316
7. (9.) Portugália és
(7.) Franciaország 1160-1160
9. (10.) Spanyolország 1142
10. (8.) Uruguay 1135
…15. (21.) Románia 1014
…25. (18.) Görögország 856
…44. (50.) MAGYARORSZÁG 632
…47. (43.) Észak-Írország 615
…70. (63.) Finnország 468
…105. (187.) Feröer-szigetek 317
Őszi Ádám
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…