Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Haladás: Távolodni látszik a Roma és az MU egykori középpályása

Román lapértesülések szerint valószínűtlen, hogy a szombathelyieknél folytassa pályafutását a CFR Cluj középpályása, Davide Petrucci. Az olasz játékos hazája felé veheti az irányt.

Kép forrása: sundul.com

Kép forrása: sundul.com

A magyar sajtó nemrégiben megszellőztette, hogy a Haladás érdeklődését felkeltette a kolozsváriak játékosa, Davide Petrucci. A 23 éves középpályás pedig nagy névnek számít a piacon, lévén karrierjét az AS Romában kezdte, majd tehetségét látva 17 éves korában le is csapott rá a Manchester United, az angoloknál pedig az U21-es csapatban a kapitányi karszalagot is viselhette. Több azonban nem jutott a korábbi utánpótlás-válogatottnak, aki három kölcsönadást követően 2014 szeptemberében végleg szakított az Old Trafforddal, és a CFR Clujhoz igazolt.

Petrucci nehezen hozta be Kolozsváron a lemaradást, az ősz végére azonban csapata egyik legjobbjává vált, és öt mérkőzésen két gólpasszt is kiosztott. A középpályás azonban klubja helyzete miatt távozhat, ezt használná ki a Haladás is, de a stiridesport.ro értesülése szerint a korábbi Roma-játékos nem akar a kiesés ellen küzdő magyar együtteshez igazolni.

A források úgy tudják, Petrucci inkább hazatérne, a befutó pedig a Serie B-ben érdekelt Bari lehet.

R@mbo