De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Választ kaptunk a kérdésre, Otigba Kenneth a Magyarország helyett Nigériát választotta, igaz ez az állítás így nem teljesen helytálló, hiszen az afrikai ország még nem választotta őt! Neki a magyar címeres mez nem dukál, a nigériai pedig ki tudja, hogy megadatik-e…!
Sokan reménykedtek benne, hogy a Kenny becenévre hallgató labdarúgó, aki egyébként kettős állampolgár, végül a magyar nemzeti csapat mellett teszi le a voksot, ám nem így lett. Dárdai Pál telefonon felhívta a Heerenveen védőjét, aki elmondta, inkább a nigériai nemzeti csapat hívására vár tovább. Ezzel tehát pont került az ügy végére.
A 22 esztendős védő Nigériában született, s ott kezdte el rúgni a bőrt, ám nyolc esztendősen Magyarországra költözött a család, előbb Gyulán, majd Békéscsabán rúgta a bőrt, míg nem 2008-ban a Heerenveen. Az utánpótlás csapatot a felnőtt gárda követte, s bár oszlopos, kihagyhatatlan tagnak nem mondható, rendszeres játéklehetőséget kap vezetőedzőjétől. Utánpótlás válogatott szinten a magyar színeket képviselte, most pedig szülőhazája telefonjára vár…
“Ahogyan sokan mások, én is bíztam benne, hogy Kenny a magyar nemzeti csapatot választja, ám nem így tett. Jobb hogy túl vagyunk ezen, így tisztán láthatunk és nem kell délibábot kergetni, hogy majd ő lesz a jövő válogatottjának gerince. Lehet, hogy csalódottságnak fog tűnni, amit mondok, de leszögezem, hogy nem az, ez csupán egy elv: Könnyen lehet, hogy Otigba két szék közül a földre huppan és várhatja a nigériai meghívót, mert az nem érkezik meg. Ezek után azonban a magyart is várhatja. Véleményem szerint ugyanis olyan labdarúgó ne öltse magára a címeres mezt, aki azt nem tudja teljes szívéből képviselni. Még egyszer mondom, ez nem a csalódottság, hanem egy elv. Ezen felül pedig tiszteletben kell tartani Kenny döntését, aki minden bizonnyal a szívére hallgatott és ez így tiszta!” – Őszi Ádám a FociClub.hu főszerkesztője
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán