Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
Jól jött a bajnoki szünet Dunaújvárosban, ahol az elmúlt hetekben Dobos Barna megnövekedett feladatai miatt már nem tudta egy személyben ellátni a vezetőedzői, sportigazgatói és klubvezetői tevékenységét. Artner Tamás személyében ideális jelöltet talált a kispadra.
Bő öt hónappal Szombathelyről távozása után újra az élvonalban dolgozik Artner Tamás. A Haladástól novemberben elküldött szakember gyorsan megállapodott a Dunaújváros PASE vezetőségével, így a jövőben ő irányítja a szakmai munkát. Segítője a Szigetszentmiklóstól nemrégiben elküldöt Székely Tibor lesz, akivel már a vasiaknál is együtt dolgozott. Székelyt a Ferencváros elleni Ligakupa-fiaskó (1-7) után menesztették a pest megyei alakulattól. A szakmai stáb többi tagja változatlanul maradt, így Salamon Miklós edző, Sági Csaba kapusedző, Szabó András erőnléti edző, és Csongrádi Ferenc szaktanácsadó is helyén maradt. „Nagyon örültem a Dunaújváros megkeresésének, köszönöm nekik ezt a lehetőséget. Nagyon fontos, hogy a labdarúgócsapat jelenlegi helyzetében mindenki, így a vezetők, edzők, játékosok, szurkolók és a helyi sajtó is összefogjon a célok teljesülése érdekében. Nagyon nehéz helyzetben van a csapat, de még kilenc mérkőzés van hátra a bajnokságból. Azért is vállaltam el a feladatot, mert egyértelműen reális esélyt látok arra, hogy a hátralévő időben két együttest megelőzzünk. Több mérkőzést is láttam a Dunaújvárostól, melyekből látszott, hogy fizikális problémák nincsenek. Kimondottan a játékban sincsen gond, de nagy valószínűséggel az önbizalmat kell rendbe tenni ahhoz, hogy az ellenfél kapuja előtt jól döntsenek a játékosok, és sikerüljön gólokat szerezni. Nagyon bízom abban, hogy a rendelkezésünkre álló két hétben ezt orvosolni tudjuk, és ha az első közös bajnoki mérkőzést meg tudjuk nyerni, akkor az lendületet adhat a folytatásra.” – idézi az új vezetőedzőt a DPASE közleménye. A szakember ezután bővebben beszélt a feladatáról az NSO TV-nek:
Gavalovits Sándor
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…