A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A német hálóőr nem fél az argentin támadótól és megakarja őt állítani, mint a világbajnoki döntőben. Ugyanakkor nagyon tiszteli és elismeri.
Manuel Neuer megszeretné mutatni Lionel Messinek, hogy ki a főnök a Bajnokok Ligája elődöntőjében, úgy, mint ahogy megmutatta azt a 2014-es világbajnokság döntőjében. A német válogatott kapus azonban nagy tisztelője az argentinnak, de bízik benne, hogy ismét sikerül gól nélkül lehozni ellene a mérkőzéseket. “Nagyon tisztelem Messit és mindazt, amit elért. Ő nagyon szerény. De nagyon fontos megmutatni neki a pályán, hogy ki a főnök. A VB döntőbe már megtettem és nagyon jól ment minden. Ugyanezt akarjuk szerda este is. Létfontosságú lesz, hogy ki tud majd dominálni. Meg kell, hogy mutassuk milyen jó fizikai állapotban vagyunk, az egyéniségünket és könyörtelenségünket” – mondta a L’Equip-nek Neuer.
A Barcelona – Bayern München Bajnokok Ligája odavágó, szerdán este 20:45-kor kerül megrendezésre magyar idő szerint.
Szajevics Patrik
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…