Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Kialakult a Championship 2014-2015-ös szezonjának rájátszás béli fináléja, avagy immáron csak a Middlesbrough és a Norwich City reménykedhet abban, hogy csatlakozik a két automatikus feljutóhoz a Bournemouthoz és a Watfordhoz. A Brentford után az Ipswich Town reményei is elszálltak…!
Norwich City – Ipswich Town 3-1 (0-0)
G: Hoolahan (50.), Redmond (64.), Jerome (76.) ill. Scmith (60.)
Kiállítás: – ill. Berra (49.)
Tj: a Norwich City 4:2-es összesítéssel
Az első félidőben teljesen partiban voltak a felek, bár sok igazán nagy lehetőséget nem láthattunk, a játékszer többnyire a mezőnyben járt. A fordulást követően aztán egy buta szabálytalanság révén megfogyatkozott a vendég csapat, a védelem tengelyéből Berra szállt ki, ezzel eldöntve a párharcot. A kiállítás mellé ráadásul büntető is járt, melyet Hoolahan értékesített. A pálya ekkor felborult, ám egy szép ellentámadás következtében egalizált az Ipswich, ám a vendégek öröme nem tartott sokáig, négy minutummal később Redmond ismételten a sárga-zöldeknek szerzett vezetést. A 76. percben aztán pont került az i-re, Jerome lőtte a hazaiakat a fináléba.
A másik ágon a Middlesbrough 5-0-ás összesítéssel kettős győzelemmel ejtette ki a Brentford legjobbjait. Finálé május 25-én, a feljutó kilétéről egyetlen egy mérkőzés dönt.
Őszi Ádám
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…