Napoli: Benítez újabb kiszemeltje egy Everton középpályás
Amióta Rafa Benítezt nevezték ki a Napoli kispadjára, azóta nap, mint nap jobbnál jobb játékosokat hoznak kapcsolatba az olasz klubbal….
Amióta Rafa Benítezt nevezték ki a Napoli kispadjára, azóta nap, mint nap jobbnál jobb játékosokat hoznak kapcsolatba az olasz klubbal….
Angol lapértesülések szerint Dortmundban szívesen látnák az Arsenal német válogatott játékosát, Lukas Podolskit.
A 20 esztendős játékos a Real Madrid elleni BL elődöntőben összeszedett combsérülése miatt kénytelen lesz kihagyni a következő szezon elejét is, hiszen gyógyulása elég lassan halad.
Az olasz labdarúgó másodosztály (Serie B) küzdelmei is a végére értek, s megvan mindhárom feljutó az élvonalba. A három feljutó között van egy…
A Bayern München leköszönő edzője holnap jelenti be sajtótájékoztatón, hogyan folytatja tovább. Előtte azonban még elárulta, hogy a triplázás után…
A Real Madrid elnöke, Florentino Perez egy rádió interjúban kijelentette, hogy készen áll visszavásárolni a tavaly nyáron Leverkusenbe eladott…
A mai nap folyamán hivatalossá vált, hogy a Bayern München ukrán középpályása visszatér korábbi sikerei helyszínére, Szentpétervárra.
¡¡Inaudito!! ¡Los fotografos paran el partido… by realmadridplay
A Napoli újdonsült vezetőedzője Rafa Benítez azonnal munkához látott. Sajtóhírek szerint három támadót szemelt ki, melyek közül egyet legalább szeretne
Ma rendezik a labdarúgó NB I utolsó fordulójának utolsó két mérkőzését, ahol nagy a tét: […]
Jupp Heynckes történelmi triplázással búcsúzik a bajorok kispadjától, jövőjével kapcsolatban kedden sajtótájékoztató keretein belül beszél.
Sajtóinformációk szerint a 2013/14-es Seria A újonc csapata a Sassuolo leigazolná Libor Kozak-ot a Lazio támadóját. A hírek szerint már tettek is…
Skót sajtóinformációk szerint a Napolihoz frissen szerződtetett vezetőedző, Rafa Benítez célpontja Victor Wanyama. A játékos jelenleg a Celtic…
A francia válogatott játékos többször is kijelentette az elmúlt időszakban, hogy szívesen meghosszabbítaná 2015-ben lejáró szerződését…
Vajon tud-e triplázni a Bayern, vagy az esélytelenebb Stuttgart játékosai örülhetnek a végén?
A friss Olasz kupa győztes Lazio együttese egy fiatal amerikai támadóval erősítené meg keretét. Jozy Altidore neve sokak számára lehet ismerős, főleg azoknak,
Idén nyáron Santana Dortmundot hátra hagyva az ősi rivális Schalke csapatához igazol. A brazil védő elárulta, hogy nehéz szívvel hagyja el jelenlegi csapatát, ám muszáj volt váltania.
Az olasz élvonalban szereplő AC Milan fenegyereke Mario Balotelli, állíthatja, hogy Olaszországban sem habos torta az élet. Néha – néha kritizálják,…
Angol sajtóértesülések szerint a Napoli frissen kinevezett vezetőedzője Rafael Benítez az Arsenaltól igazolna védőt. A kiválasztott pedig nem más, mint a belga
Olasz és német sajtóinformációk szerint Mario Gomez a Bayern München német válogatott csatára a Serie A-ban köthet ki. A hírek szerint két klubnak is…
Anatolij Timoscsuk úgy véli, a Bayern Münchentől nyáron távozó edző nem fog visszavonulni, hanem Madridba megy és ő lesz Mourinho helyett a blancók edzője.