Megbüntették az AS Romat
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság vasárnap esti mérkőzésén az AC Milan együttese fogadta az AS Romat. A vendég drukkerek rasszista…
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság vasárnap esti mérkőzésén az AC Milan együttese fogadta az AS Romat. A vendég drukkerek rasszista…
Korábban arról cikkezett a német sajtó, hogy Stefan Effenberg ül a következő szezontól a Schalke kispadjára. Ebből végül nem lesz semmi…
Tavaly nyáron tért vissza Brémából Münchenbe a perui támadó, aki szívesen meghosszabbítaná a szezon végén lejáró szerződését.
Az idei szezonban holland bajnoki címet ünneplő Ajax trénere, Frank de Boer a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy minden valószínűség szerint nyáron…
Az Albert Stadion lebontása miatt az új aréna felépültéig albérletbe kényszerült a Fradi. Korábban a hazai mérkőzéseiknek a Puskás Ferenc Stadion adott otthont…
Sajtóhírek szerint visszatérhet a Serie A-ba a korábbi Juventus szélső Milos Krasic. A játékos a Fenrbahce csapatát hagyná el az Azzurrikért.
A tegnap esti 0:0-val zárult Milan – AS Roma mérkőzésen Balotelli talpalásért sárgát kapott. Ezt követően kialakult egy kisebb zavar a pályán.
Olaszországi sajtóhírek szerint a Juventus szeretné leigazolni a Bologna válogatott középpályását Alessandro Diamantit.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság 37. fordulójának záró mérkőzésén a Milan fogadta a Roma együttesét. A találkozón gól nélküli döntetlen született,
A Videoton debreceni vereségének köszönhetően három fordulóval a vége előtt bajnok lett a Győri ETO. A győriek egy izgalmas mérkőzésen…
Az olasz élvonalbeli bajnokságban még mindig nem dőlt el, hogy ki szerzi meg az 5. helyet a tabellán, ami Európa Liga indulást jelent. Az Udinese és a Lazio…
A találkozó elején ugyan a Videoton szerzett vezetést, végül azonban a büntetőt is hibázó Debrecen örülhetett. Ez a vereség azt jelenti, hogy…
Nem hoztak óriási izgalmakat a Serie A 37. fordulójának kora délutáni meccsei. Gólszegény találkozók mellett a Palermo drukkerek teljesen…
Tegnap délután a Juventus FC játékosai átvehették a 31. Scudettot, a Cagliari elleni 1:1-es döntetlen után, melyet féktelen ünneplés követett.
Marco Rossi csapata továbbra sem mondott le a dobogóról, aminek érdekében most az Újpest fölött arattak kétgólos győzelmet a IV. kerületben.
Szinte biztosra vehető, hogy a Violák a nyáron elengedik gólzsákjukat Joveticet. Ez már önmagában nagy érvágás lesz a klubnak, de ezen felül akár Adem…
Dortmundban kérdéses Hummels sorsa, és valószínűleg Santana sem sárga-fekete mezt visel a következő szezontól. Pótlásukra Freiburgból érkezhet védő.
A szezon közben beugró Jens Keller vezetésével már ma bebiztosíthatja negyedik helyét a Schalke, így jövőre ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhet a csapat.
Korábban beszámoltunk már arról, hogy a Norvégiában légióskodó Korcsmár Zsolt iránt élénken érdeklődik a Bundesliga jelenlegi sereghajtója…
A pénteki nap másik mérkőzésére Kaposváron került sor, ahol a hazai csapat a múlt heti somogyi rangadó után próbált javítani. A 90 perc végén végül pontosztozkodás született…