Magyar Válogatott: Szala Ádám az Aranylabdás 2012-ben
A magyar labdarúgó szövetségnél Szalai Ádám érdemelte ki az idei aranylabdát. A Mainz csatára remek évet tudhat maga mögött idén is.
A magyar labdarúgó szövetségnél Szalai Ádám érdemelte ki az idei aranylabdát. A Mainz csatára remek évet tudhat maga mögött idén is.
A Liverpool lassan egy éve fokozott érdeklődést tanúsít a spanyol támadó iránt az AS szerint a téli átigazolási időszakban nagy dobásra készülnek az Anfield Roadon.
A FIFA által kibocsátott legfrissebb világranglistán a korábbiakhoz képest két hellyel hátrább csúszott válogatottunk, miután az utolsó, Norvégia ellen…
A Tottenham menedzsere André Villas-Boas a téli átigazolási időszakban szeretné megerősíteni a csapat keretét.
Alexander Madlung, a „farkasok” 30 éves középhátvédje iránt több élvonalbeli és másodosztályú német együttes is érdeklődik, így egyelőre erősen kérdéses, hol folytatja majd a pályafutását.
A goal.com hírei szerint a Newcastle támadója januárban klubot válthat és az Arsenalban köthet ki.
A torna december 28-án kerül megrendezésre a győri Magvassy-sportcsarnokban, a bevételt az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány kapja.
Az igen gólgazdag hétvége legnagyobb nyertese az éllovas Celtic volt, amely hazai pályán verte meg a kiesés elől iszkoló St. Mirrent. A glasgowiak három legszorosabb üldözője közül ketten…
A sikeres európai kupaszereplés nem maradt visszhang nélkül. A fehérvári alakulat két játékosára is felfigyeltek Belgiumban.
David Alaba ráadásul mindössze az ötödik olyan játékos, aki legalább kétszer elnyerte az elismerést.
Mateo Pavlovic személyében megvan a brémaiak új szerzeménye – adta hírül a bundesliga.de. A hazájából, az NK Zagrebtől érkező futballista hosszú távon oldhatja meg…
A triplázó Oscar Cardozo vezérletével simán nyert a Benfica, hazai pályán, a középcsapatnak számító Marítimo ellen. A lisszaboniak legfőbb riválisa, a Porto a hétvégén…
A Premier League 17. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Tottenham 1-0-ra nyert a Swansea ellenében. A hetvenötödik percben egy szabadrúgás után Vertongen gólja feltörte…
Arkadiusz Milik személyében egy igazán sokra hivatott, mindössze 18 éves csatárzsenit szerződtetett a gyógyszergyári alakulat vezetősége.
A korábbi szerb utánpótlás-válogatott középcsatár, Nikola Djurdjic az FK Haugensund gárdájából igazol az SpVgg Greuther Fürthbe.
A téli szünethez közeledve egyre több bajnokság vesz ki hosszabb-rövidebb pihenőt, így mi is csak egyre kevesebb légiósunk teljesítményéről hírt adni.
Három hete véget ért a bajnoki szezon őszi szakasza, azóta pihenés, illetve a szinten tartásé a főszerep. Január elején azonban már a felkészülés veszi kezdetét.
Kedden és szerdán este rendezik meg a Német Kupa-nyolcaddöntőket, vagyis immár a legjobb nyolc közé jutás a tét. Érdekesség, hogy az élvonalbeli gárdák mellett három…
A Sun értesülései szerint a Liverpool intenzíven érdeklődik a Galatasaray csatára Burak Yilmaz iránt. A 27 éves támadó idén tűnt fel a Bajnokok Ligájában, ahol a csoportkörben…
A ciprusi 24sports információi szerint a ciprusi élvonal hatodik helyezettje, azOmonia Nicosia anyagi nehézségei miatt drasztikusan csökkenti játékosai bérét, emiatt pedig több olyan…
A szezonvégi döntetlen sorozat Sisa Tibor állásába került.
Vasárnap játszották a francia bajnokság 18. körének maradék három találkozóját, ezek közül kettőt szinte teljes érdektelenség fogadott. Ám a szezon rangadóján Párizsban…
A világ- és Európa-bajnok spanyol védekező középpályás a Borussia Mönchengladbach elleni bajnoki mérkőzés 38. percében egy ütközés után cserére kényszerült.
Az utóbbi hetek sikertelensége okán véget ért a holland tréner számára a „királykékeknél” megkezdett munkája, helyét az eddigi U 17-es mester, Jens Keller veszi át.