Szurkolói idegeivel játszott a Ferencváros
Újra kétgólos hátrányba került a Ferencváros, ám a végén mégis Ricardo Moniz csapata örülhetett. A Pécs pedig nagyon nehéz helyzetben mehet pihenni.
Újra kétgólos hátrányba került a Ferencváros, ám a végén mégis Ricardo Moniz csapata örülhetett. A Pécs pedig nagyon nehéz helyzetben mehet pihenni.
Újra a dagesztáni Anzsi Mahacskala került a Premjer Liga élére, a 18. fordulót követően. Dzsudzsák Balázsék győzelméről már szombaton beszámoltunk, akárcsak a gazpromos
A kiesőzónában tanyázó Deportivohoz látogatott az a Betis aki az utolsó két meccsén győzni, tudott, és folytatni tudta a sorozatát idegenben is.
A Granadahoz látogatott azaz Espanyol akinél nemrég lett az egész vezetési kar lecserélve, hogy ez mennyit ért azt az eredmény is mutatja, ugyanis nyerni megint nem tudott
A játéknap tulajdonképpen a várakozásoknak megfelelően alakult, hiszen míg a erősebb keretet alkotó és jobb formában lévő Bréma a Hoffenheim ellen idegenben tudott nyerni…
A Bayern München – Borussia Dortmund csúcsrangadó első félidejében súlyos sérülést szenvedett Holger Badstuber, a hazaiak középső védője.
A Los Angeles Galaxy nyerte meg a MLS idei kiírását, miután a döntőben 3-1-re intézte el a Houston Dynamot.
Az észak-afrikai országban tapasztalható belpolitikai feszültség kihat az edzőtáborozásra készülő Ligaválogatott programjára. A Magyar Labdarúgó Szövetség kockázatosnak tartja
Az európai bajnokságokban szereplő futballisták számára közeledik a téli pihenő időszaka, azonban a klubvezetők ilyen talán a legaktívabbak, hiszen igyekeznek új játékosokkal…
Már szombaton régi-új éllovast köszönhettünk a holland Eredevisie 15. körében, pedig vasárnap még hátra van négy mérkőzés. Egyértelműen kiemelkedett a találkozók…
Két kiesőhelyen álló csapat mérkőzött meg a Balaton partján, és egy hektikus, fordulatos, három tizenegyest is hozó összecsapáson.
A két kupatalálkozó után ezúttal a bajnokságban mérte össze erejét a Diósgyőr és Honvéd. A találkozó két kiállítást, egy sajnálatos sérülést, és megannyi kihagyott helyzetet hozott.
Nyugaton rangadót rendeztek. Szombathelyre látogatott a Győr, és remek iramú, élvezetes kilencven percet produkáltak a csapatok, egy perc üresjárat sem volt a mérkőzésen.
Az utolsó őszi forduló – amely a második tavaszi – megérdemelt MTK sikert hozott. A vendég Kecskemét,játékosai mintha kivették volna szabadságukat
Nem sikerült meglepetést okoznia az Atlético Madridnak, a városi rivális gyenge játékkal ugyan, de simán két vállra fektette őket.
Nemcsak Németország, egész Európa kitüntetett figyelemmel kísérte a Bayern München – Borussia Dortmund összecsapást, hiszen az utóbbi évek két legmeghatározóbb gárdája…
Szalai Ádám a néhány hetes gólcsendet követően a maguk javára döntötte el a „magyar” csapatok összecsapását, a gelsenkircheniek pontvesztésének pedig elsősorban…
A liga 14. fordulójában épp a 14. helyett Bilbaoval nézhet majd farkasszemet a Barcelona. Kétség nem férhet hozzá, hogy az Athletic nem olyan acélos mint tavaly
Kevesen tudják, hogy az Atletico Madrid 1999 óta azaz lassan 13 éve képtelen megverni a Real Madridot. Ez idő alatt összesen 22 mérkőzést ezen belül 20 bajnoki…
A holland bajnokság jelenlegi két csúcsereje csap össze szombaton este, a Sport Tv jóvoltából, a magyar szurkolók szeme láttára élőben is a televízióban.
Két mérkőzést rendeztek a bajnoki szünet előtti utolsó forduló nyitónapján. Debrecenben az október 27-e óta nyeretlen címvédő fogadta az utóbbi hetekben jól szereplő Kaposvár..
Akcióban és eseményekben gazdag mérkőzést láthattunk, viszont a gólok elmaradtak.
A Fortuna Düsseldorf – Eintracht Frankfurt találkozó nyitotta meg a Bundesliga 15. fordulóját és a vártnál lényegesen nagyobb különbség volt a két gárda között …
Pénteken megkezdődött a Premjer Liga 18. köre. A forduló második mérkőzésén a Zenit Szentpétervár látogatott a fővárosba, a Luzsnyiki Stadionba.