Iniesta: jobb védekezésre van szükség!
Andres Iniesta, a Barcelona középpályása szerint gárdájának mindenképpen szüksége van, hogy kijavítsa a védekezési hibákat, ha a jövőben is sikeresek szeretnének lenni…
Andres Iniesta, a Barcelona középpályása szerint gárdájának mindenképpen szüksége van, hogy kijavítsa a védekezési hibákat, ha a jövőben is sikeresek szeretnének lenni…
A hátunk mögött hétvégén újra, több honi labdarúgónk is remekelt Európa nívós, és kevésbé nívós ligáiban. Az utóbbi időben egyre erősödő trend…
Minden bizonnyal mindkét oldalon sokáig emlékezni fognak a vasárnap estére Sevilla városában, ugyanis Jesus Navasék nagy zakóval küldték haza városi riválisukat…
A két középmezőnyben tanyázó csapat csatája küzdelmes mérkőzést hozott. Több helyzetet hagyott ki a hazai együttes az első félidőben, elsősorban Pedro Leon…
Az Eredevisie 13. fordulója több, gól gazdag összecsapást is hozott, rögtön a kör nyitó mérkőzése hozta talán a kör legjobb, de mindenképp leglátványosabb mérkőzését.
A német bajnokság 12. fordulójából vasárnapra maradt két találkozón a Werder Bremen és a VfL Wolfsburg gyűjtötte be a három pontot.
A kieső helyen álló Deportivo az élmezőnyben található Levantét fogadta a vasárnap déli mérkőzésen. A hazaiaknak leginkább a 3 pont segített volna, hogy feljebb kúszhassanak…
Támadó futball, sok helyzet, egyetlen gól, megannyi pontatlanság jellemezte a mérkőzést. Győzelmével nagyot ugrott előre a Kaposvár.
Daniel Didavi szinte napra pontosan azt követően, hogy a Nürnberg elleni szezonvégi edzőmérkőzésen porcsérülést szenvedett, újra egészséges és hamarosan talán újra játékra
Thorben Marx, a Borussia Mönchengladbach védekező középpályása nyitott lenne a szezon végén lejáró szerződés meghosszabbítását illetően.
Johan Audel 2010 decemberében szenvedett keresztszalag-szakadást és a súlyos sérülést követően csak e hét végén játszhatott ismét a francia születésű, de Martinique-ról
Mivel a nagy rivális Barcelona hozta a kötelezőt, és begyűjtötte a 3 pontot a 12. fordulóban, a madridistáknak sem maradt más választása, mint legyőzni a Bilbao gárdáját.
Horst Heldt, a gelsenkircheniek sportigazgatója minden követ megmozgat annak érdekében, hogy Lewis Holtby további évekre maradjon a „Királykékeknél”
A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Katarban készülnek fel a gelsenkircheniek a Bundesliga tavaszi szezonjára.
A Premier League 12. fordulójának nyitónapja – 13:45 órai kezdettel – egy igazán szórakoztató és parázs összecsapást kínál nekünk, legalábbis az elmúlt évek Arsenal – Tottenham
Első látásra a nagyobb csapatok gyengébb riválisok ellen gyűjthetik be a három pontot, ám ilyenkor szokott megtörténni az, hogy születik egy-két meglepetés eredmény.
Mivel a szezon végén lejár Klaas-Jan Huntelaar szerződése, máris elkezdődtek a találgatások a labdarúgó jövőjét illetően.
A bajorok a nem túl acélos szezont futó Nürnberghez látogatnak és a közelmúltban tapasztaltakhoz képest jelentős változások várhatók az összeállításukat illetően.
Nyolc héttel a súlyos autóbalesetét követően péntek óta ismét eszméleténél van Boris Vukcevic és képes kommunikálni a családtagjaival!
A Bundesliga 12. fordulójában több, hasonló játékerőt képviselő együttes is összemérheti majd egymással az erejét, azonban mind a bajnoki címvédő Dortmundra, mind pedig…
Az ötödik helyen álló gyógyszergyáriak fogadják a jelenleg második helyezett gelsenkircheniek gárdáját, éppen ezért a szombat esti találkozó nagyszerűnek ígérkezik!
Fellángolásai voltak a vendég kék-sárgáknak a Megyeri úton az Újpest ellen. Hiába vezet kétszer is a balaton parti csapat, végül a liláké lett a három pont.
Eseménydús mérkőzést játszott egymással a Pápa és a Diósgyőr. Hiába vezetett Tisza két góljával a vendégegyüttes, végül döntetlenre mentette a találkozót Zsivóczky Gyula csapata.
Kaká, a Real Madrid támadó középpályása azt nyilatkozta, hogy a későbbiekben szívesen szerepelne az amerikai labdarúgó bajnokságban, az MLS-ben.