Van remény Schalke német futballistájának visszatérésére
Julian Draxler személyében egy igen tehetséges, immár hazája válogatottjában is bemutatkozó labdarúgója van a „Királykékek”-nek. Egyelőre azonban kérdéses, pályára léphet-e
Julian Draxler személyében egy igen tehetséges, immár hazája válogatottjában is bemutatkozó labdarúgója van a „Királykékek”-nek. Egyelőre azonban kérdéses, pályára léphet-e
Jó hétvégét zártak azok a magyarjaink, akik pályára léptek. Többségük győztes csapatban szerepelhetett, sőt voltak, akik gólt is szereztek, míg mások lehúzták a redőnyt…
Az Anderlechtben jelenleg mellőzött magyar védő iránt a Galatasaray érdeklődik. A nagy múltú török klubnak több védője is kidőlt és az isztambuliak elsősorban egy rutinos…
A pénteki felvezetés után sem szűnt meg a magyar élvonal izgalmai, 6 mérkőzést rendezték még a hétvégén, íme:
2017. június 30-ig szóló kontraktust írt alá a Borussia Dortmunddal a 27 éves, 31-szeres lengyel válogatott jobbhátvédje, Lukasz Piszczek.
Egyedülállóan szerepelnek eddig a bajorok a német bajnokságban, ugyanis 1963 óta soha sem volt képes egyetlen gárda sem arra a bravúrra, hogy a német élvonalban nyolc…
Az egyik legalapvetőbb közhely és alapigazság, hogy csak az a csapat képes gólt szerezni, amelyik birtokolja a labdát. Mint az alábbiak is bizonyítják, legalábbis nem árt, ha az adott
Saját csapata minél jobb szereplésére koncentrál Mirko Slomka, a Hannover vezetőedzője, akinek elmondása szerint nem tettek ajánlatot a bajorok.
A 8. forduló vasárnapi mérkőzései az előző napokkal ellentétben kevés gólt hoztak, ráadásul a legizgalmasabb találkozók sem ekkorra maradtak.
A holland bajnokság három, a bajnoki címre legesélyesebb csapata már szombaton pályára lépett a 9. fordulóban. A legjobban az Philips gyáriaknak jött ki a lépés,
A Bundesliga 8. fordulójának nyitómérkőzése gólzuhataggal zárult, s a folytatás is hasonlóan jól alakult a semleges szurkolók számára.
Fordulatos mérkőzésen vannak túl Samuel Eto’oék. A dagesztáni egyesület szoros mérkőzésen győzte le a Szpartak Moszkvát.
Patrick Helmes nyáron elszenvedett keresztszalag-szakadása óta pénteken vett részt az első futóedzésén.
Szombaton és vasárnap folytatódnak az OTP Bank Liga 10. fordulójának küzdelmei, íme, a várható kínálat!
Az utóbbi hetekben mutatott teljesítmény alapján a szakértők többsége a Hoffenheim győzelmére számított a Fürth elleni bajnokin ám ennek ellenére pontosztozkodással zárult a találkozó.
A hétvégén két rangadót is rendeznek az orosz első osztályban, az első helyen megragadni kívánó Anzsi fogadja a Szpartak Moszkvát. Míg a másik derbin az utóbbi időben nem túl jó formában…
A 9. játéknappal folytatódik a holland bajnokság, a két hetes válogatott szünet után. Ezen a hétvégén nem rendeznek rangadót a Németalföldön, bár a magyar rajongók számára…
Már a 12. körnél jár az európai futballkontinens legkeletibb csapatokat magába foglaló ligája. A top bajnokságokhoz, respektjében egyre közeledő orosz bajnokság folytatását
A pénteki játéknap második mérkőzésén a Ferencváros a Paks együttesét fogadta. Fordulatokban gazdag találkozót láthatott a népes publikum, mindkét csapat…
Az MTK fogadta a Videoton együttesét. A Videoton szokatlanul pontatlan játékkal kezdett, 21. percben Tischler Patrik pedig már előnyhöz is jutatta a hazaiakat. Félórával később Csiki Gergely…
A válogatott mérkőzések miatti szünet után folytatódik az OTP Bank Liga 11. fordulój
A pénteken megjelenő France Football magazinban egy hosszabb interjút közölnek le majd, amiben egy beszélgetés lesz található José Mourinhoval, a Real Madrid portugál trénerével.
John Terry, a Chelsea csapatkapitánya bocsánatkérő nyilatkozatott adott ki, melyben elárulta, hogy nem él a fellebbezés lehetőségével, így elfogadja a labdarúgó szövetség