Videó: Csoda Marseille-ben
Nehéz idők járnak, a Ligue 1 táblázatán egyre lejjebb süllyedő Marseille-re. A kikötővárosiak vendége ezúttal, az utolsó négy bajnokiját megnyerő Bordeaux volt.
Nehéz idők járnak, a Ligue 1 táblázatán egyre lejjebb süllyedő Marseille-re. A kikötővárosiak vendége ezúttal, az utolsó négy bajnokiját megnyerő Bordeaux volt.
Az alábbi képsor, a Charlton, és az Ipswich második ligás bajnokijáén történt, Angliában. A londoni gárda játékosa, Dale Stephens ollózva passzolt, a túloldalon helyezkedő társának. Bravó!
Tegnap délután, egész idénybeli talán legjobb bajnoki játékát mutatta, a Manchester United együttese. A nyári edzőváltás óta vergődő együttes, ismét tartalékosan lépett fel,…
Szinte több az átigazolási pletyka a Real Madrid körül mostanság, mint nyáron volt. Persze nem túl meglepő, hiszen a holtszezonban a „Blancok” javarészt Gareth Bale…
A fociclub.hu myanmari (igényesebbeknek burmai) kihelyezett munkatársa, a http://hungariangeographic.blogspot.co.uk szerzője, délkelet-ázsiai…
A Leeds, és a Liverpool korábbi sztárja, az ausztrál Harry Kewell manapság ismét hazájában rúgja a bőrt. Azon belül is, az első ligában, vagyis az A-League utolsó helyezettjét,…
Gera Zoltán, hosszú-hosszú kihagyása után, tovább is csak csereként kap lehetőséget a West Bromwich-ban. Ugyanakkor szereplése ma is nagy szó, hiszen a héten új, ideiglenes menedzsert…
A jelek szerint kezd kilábalni a bajnok Manchester United, az idény eleji válságából. A Premier League előző kiírásának győztese, a kiesés ellen viaskodó West Hamet fogadta.
A Liverpool könnyed sikerrel nyitotta a Premier League 17. fordulóját. A „Vörösök” az újonc Cardiff Cityt fogadták, az Anfield Roadon. A találkozó első félideje dehonesztáló hazai mezőnyfölényben…
Hosszú évek után, a Paris Saint-Germain svéd támadója, Zlatan Ibrahimvoc talán most először jelentette ki, hogy ő már pedig nem egy arrogáns személyiség, pusztán csak olyan, mint
Megkapó, és tiszteletre méltó előadással adóztak a dortmundi filharmonikusok, a Borussia tegnapi, 104. születésnapja alkalmából. Dőlj hátra, és élvezd!
Talán azért a büntetés kicsi erős lenne, ugyanis lényegében nem követett el semmit, a Manchester City két spanyol légiósa, Jesús Navas, Álvaro Negredo. Talán jobb is. A két játékosnak…
Szerencsétlen Massimo Allegri ugyan továbbra is az AC Milan vezetőedzőjének mondhatja magát, ennek ellenére már viszonylag régóta merülnek fel az újabb, és újabb nevek, utódlását illetően.
A minap Franck Ribéry, az Aranylabda nagy várományosa elárulta, hogy bár nem volt elragadtatva a szavazás határidejének kitolásától, nem különösebben idegeskedik, a társak helyzete miatt….
Nick Powell, a Manchester United tehetséges középpályása az idei évet, a Championshipben szereplő Wigannél tölti. Az U21-es válogatott játékos az előző hétvégén, remekbe szabott ollózással…
A jelek szerint Zlatan Ibrahimovic komoly vetélytársra lelet, a Paris Saint-Germain csapatában. Mert amíg a […]
Lehet bármivel vagdalkozni, hogy „No persze, ezt még öreganyám is, csukott szemmel, éhgyomorral, hátrakötött sarokkal megcsinálná”, de felesleges. Elhiszzük, hogy te is tudtad ezt 8 évesen….
Az utóbbi időben rendkívüli módon megsokszorozódtak az edzőváltások, a Premier League-ben. A legújabb hírek szerint, a Tottenhamtől frissen elbocsátott André Villas-Boas hamarosan
Az elmúlt két napban rendezték a francia Ligakupa nyolcadddöntőit. A keddi „alapjárat” után, tegnap már nagyüzemben feleződött a mezőny. Nézzük az eredményeket!
Szigetországi sajtóértesülések szerint, a Tottenham lázas edzőkeresésben van, ám az angol klub feladatát nem könnyíti meg, hogy nem sok szabadúszó edző van a piacon. Éppen…
Brassóban találkozott egymással tegnap este, a tökutolsó Corona, és a meglepően jól szereplő Ceahlaul Piatra Neamt-t. A három pont sorsát végül egyetlen találat döntötte el, amit…
Ugyan továbbra is Messi nélkül szerepel a Barcelona csapata, a katalán srácok még így is könnyed „edzőmeccses” formával jutottak tovább, a Cartagena elleni, a Király Kupában.
Hosszas őszi sérülését maga mögött hagyva, talán a lehető legjobb pillanatban térhet vissza az Arsenal csapatába, Lukas Podolski. A német csatár az alábbi felvételen már láthatóan vidáman,…
Angliai sajtóértesülések szerint a Premier League listavezetője, az Arsenal nagyon komolyan gondolja az Atlético Madrid támadójának, Diego Costanak a megszerzését.