Még az albánok is! – saját vérében fetreng a magyar futball
A jelek szerint történetének legsötétebb napjait éli a magyar futball! A felnőttek mostanság megszokott arcpirító felsülései után, ma két utánpótlás együttesünk is vereséget szenvedett.
A jelek szerint történetének legsötétebb napjait éli a magyar futball! A felnőttek mostanság megszokott arcpirító felsülései után, ma két utánpótlás együttesünk is vereséget szenvedett.
Egyre közeledünk a várva várt, brazíliai Világbajnoksághoz. Mi sem mutatja ezt jobban, az egyre gyarapodó mezőnyön kívül, minthogy a gyártók egymás után mutatják be kollekcióikat,…
Gőzerővel készül a Világbajnokságra, a brazil válogatott. A jövő évi szupertorna házigazdája, szokás szerint jó hangulatú edzőtáborban építi magát, míg a felkészülés legújabb állomása,…
Nagyon lehangoló véleménnyel van Franck Ribéry, a Bayern München játékosa, a saját esélyeit tekintve, az Aranylabdát illetően. A szélső szerint még hazájában is inkább adnák…
Szerdán négy párharc visszavágóit tartották meg, a női Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Minket, magyarokat természetesen, a Jakabfi Zsanettel felálló Wolfsburg, és a „hungaro-katalánok”…
Alex Song 2012-ben igazolt a Barcelona együttesébe, ám elmondása szerint még mindig korábbi csapatáért, az angol Arsenalért dobog a szíve.
A Liverpool, és az uruguayi válogatott sztárja, Luis Suárez már sosem fog megjavulni. Talán ez jól is van így, hiszen máskülönben elveszne, az egyedi személyisége, játékának varázsa….
A legújabb hírek szerint, az Arsenal francia menedzsere, Arséne Wenger szemet vetett, a Manchester City mellőzött támadójára, Edin Dzekora.
Adam Lallana ebben az idényben robbant be a köztudatba, mint az angol bajnokságban harmadik helyen álló Southampton egyik legfontosabb láncszeme.
Alaptalan pletykáról lehet szó, bár a futball csodálatosan kiszámíthatatlan világában sohasem lehet tudni. Állítólag ugyanis, a Galatasaray együttesénél komolyan számításba vették,…
Az Arsenal együttese, már 2006 óta számít Tomás Rosicky szolgálataira, aki a továbbiakban is szívesen maradna, az Emirates-ben, ám ehhez szerződéshosszabbításra lenne szüksége, ugyanis…
Elképesztő jelenetnek lehettek tanúi a szurkolók, a dél-afrikai bajnokságban. A címvédő Kaizer Chiefs fogadta, a BIDVest Wits-et, és nyert végül 2-1-re. Ám az igazán emlékezetes jelenet…
Túl vagyunk a Premier League 11. fordulóján is. Hiába volt a legkiemeltebb találkozó, a Manchester United, és az Arsenal összecsapása, a gyengére sikerült rangadónál sokkalta látványosabbra…
Bár hozzánk, a FociClubhoz közvetlenül nem kötődik a dolog, azért mégiscsak az egész magyar labdarúgás egyik fontos mérföldkövéről van szó. Ki ne ismerné, főleg a fiatalabb generációt…
Bár nem csak a támadók, hanem az egész Chelsea gyengélkedik manapság, a régi-új menedzser, José Mourinho mégis a csatársor megerősítésén dolgozik. A londoni együttes állítólag…
Meglepően szerény célokat fogalmazott meg az angol válogatott, és a Liverpool csapatkapitánya, a jövő évi Világbajnoksággal kapcsolatban.
A múlt héten bejárta a világsajtót, hogy öt részeg Bordeaux-i egyetemista, egy lámát rabolt el, egy, a városban állomásozó cirkuszból. A Serge névre keresztelt állat mostanra igazi hírességgé…
Joey Barton. Két szó, és már mindenki sejtheti, hogy bizony az angol labdarúgás ördögfiókája ismét valami feltűnőt művelt. Bár, a hozzá nem értő média máris ordas nagy alattomosságként…
Emlékeztek még, amikor alig több mint egy hete, rejtélyes csuklyás alakok jelentek meg, egy-egy nagyobb bajnokság, nagyobb csapatának meccsén? Nos, úgy tűnik, egyre közeleg…
Mától indul a nagy versenyfutás azért, hogy kiderüljön, ki lőtte az elmúlt egy évben,a legszebb gólt, az egész világon. A Puskás-díjban pedig az a legszebb, hogy a rajongók dönthetik el,…
A Ligue 13. fordulójának záróakkordja, a Saint-Étienne – Lyon meccs volt. A tízszeres bajnok, a hétszeres bajnokot fogadta, a vasárnap méltó lezárásaként. A délután folyamán…
A bőven önmaga alatt teljesítő Sampdoriára kemény menet várt, a fordulóban. A genovai együttes, ugyanis a Bajnokok Ligája indulásra hajtó Fiorentinához látogatott, az esélytelenség nyugalma mellett.
Mára három mérkőzés maradt, a női Bajnokok Ligája nyolcaddöntős felvonásainak, első felvonásaiból. Tegnap több olyan eredmény született, amely a visszavágókat már lefutottá tette….
A 13, eddig eltelt forduló során már nem először változott, az első helyen álló klub neve, és gyaníthatóan még sokszor fog is, a szezon maradék két harmad részében. Újabb, kellemetlen…