Videó: Kaká újra debütált a Milanban! – Gólparádé!
Ma délután került sor a brazil Kaká első meccsére, mióta az átigazolási idény hajrájában visszatért kedvenc csapatához, az AC Milanhoz. A piros-feketék a válogatott meccsek miatt…
Ma délután került sor a brazil Kaká első meccsére, mióta az átigazolási idény hajrájában visszatért kedvenc csapatához, az AC Milanhoz. A piros-feketék a válogatott meccsek miatt…
Könnyed játékkal verte meg tegnap a Nationalelf, a gyengécske napot kifogó, Ausztriát. A találkozót követően nagyon magabiztosan nyilatkozott a sajtónak, az Arsenal újonnan…
Újabb játéknapot rendeztek Dél-Amerikában is, a jövő évi Világbajnokságra vezető úton. A tíz együttesből, amely a konföderációhoz tartozik, csak nyolc volt pályán,…
Bár a magyar kedélyeket már jelentősen felborzolta, a Nemzeti Csapat gyalázatos bukaresti produkciója, azért nem csak nekünk volt okunk szégyenkezni, a szívünkhöz legközelebbi…
A világbajnoki selejtezők hajrájához érkeztünk, így élesedik a versenyfutás, mindegyes megszerzett pontért. Ebből adódóan még az olyan csapatok ellen is nagyon fontossá válik a jó eredmény,…
Gőzerővel készül, a 2015-öes Világbajnokságra, a házigazda kanadai hölgy válogatott, amely története legjobb szereplésére készül, a női vb-k első huszonnégyes mezőnyében.
Több európai sztárklubban is megfordult már a svéd Zalatan Ibrahimovic, ám elmondása szerint most érzi a legjobban magát, a francia bajnok Paris Saint-Germain színeiben….
Izgalmas este elé nézünk, hiszen a világbajnoki selejtező sorozat hajrájának kapujához érkeztünk. Minket, magyarokat természetesen a „Szerethető”, romániai fellépése hoz lázba….
A spanyol gigász, a Real Madrid egymást követő második pénzügyi évét zárta, több mint fél milliárd eurós nyereséggel. Természetesen ez az összeg hatalmas arányú, a valódi,…
Éric Abidal, az AS Monaco újdonsült csapatkapitánya ma visszatérhet a pályára, a francia válogatottban, amelyben tavaly február óta nem tudott bizonyítani, a máját megtámadó rák,…
A nagyon is sokat megélt csapattárs, Xavi Hernández szerint, Cesc Fàbregas a Barcelona csapatának egyik legsokoldalúbb játékosa. Az Arsenal korábbi játékosa biztosan örülhet…
Újfent megmutatta a magyar labdarúgás, hogy vannak tartalékai, és az utánpótlás szintjén még bőven akadnak tehetségei, akikre lehetne építeni a közeljövőben. A magyar U21-es…
A minap kötött a Real Madrid útilaput a fiatal kapus, Antonio Adán talpa alá. A megsértett játékos persze nem sokáig maradt csendben, és már meg is fejtette, hogy kinek köszönheti, hogy…
Ahogy múlt héten Franck Ribéry esetében, úgy most is egy Németországban játszó játékos kapta az […]
Ma délben tartották a női Bajnokok Ligája 2013-14-es idényének sorsolását, amely a legjobb 32 együttes sorsáról hivatott dönteni. A klubok között érdekelt volt a címvédő Wolfsburg, amelyben…
Alighogy lezárult az átigazolási időszak, amely mindenidők talán legizgalmasabbja volt, máris mennek a találgatások, hogy a legjobb gárdák kivel szeretnének erősíteni a folytatásban.
A német válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw jobbkezét, vagyis a csapatkapitányát, Philipp Lahmot dicsérte, aki a holnapi, Ausztria elleni világbajnoki selejtező mérkőzésen…
Természetesen a világ futballrajongó társadalma tisztában van a portugál Cristiano Ronaldo képességeivel, még akkor is, ha esetleg szíve a Barcelnoáért dobog, és izgalmi állapotba csak…
Jövő nyáron lejár a Világ-, és Európa Bajnok Xabi Alonso szerződése, a Real Madridnál, amikor a középpályás már a 33. életévébe lép, ezzel pedig már meglehetősen koros lesz, az egyre…
Az olasz válogatott, és a Juventus csapatkapitánya, Gianluigi Buffon hamarosan megdöntheti a válogatottásgi csúcstartó, Fabio Cannavaro rekordját. A szereplési mutató javításához…
Az Egyesült Államok női válogatottja, világklasszisok sorával tűzdelve fogadta, a világranglista 24. helyén álló Mexikót. Természetesen a mérkőzésen, és a kapuban…
Tavaly nyáron nagy reményekkel igazolt a Dinamo Moszkvához, az egyszeres holland válogatott Ottman Bakkal, aki a PSV Eindhoven már szintén együtt játszhatott Dzsudzsák Balázzsal….
A minap, a brit sajtónak nyilvánosan dicsérte, az Arsenal, vagyis az egyik fő rivális új igazolását, Mesut Özilt. Persze elképzelhető, hogy szó sincs semmiféle irigységről, hanem mindössze…
Az Arsenal már a Bundesliga pofozógépeire is szívesen rásózta volna Nicklas Bendtnert, de nem volt olyan eszement sportigazgató, aki elfogadta volna a mindig renitens dán támadó,…