Robinho a Monacóban köthet ki!
Jelentősen kifelé áll a rúdja a brazil Robinhonak, az olasz AC Milan együttesétől. Ám most mentőövet kaphat a megunt támadó, ugyanis az idén nyáron hatalmasat költekező AS Monaco…
Jelentősen kifelé áll a rúdja a brazil Robinhonak, az olasz AC Milan együttesétől. Ám most mentőövet kaphat a megunt támadó, ugyanis az idén nyáron hatalmasat költekező AS Monaco…
Jorgosz Szamarasz már 2008 óta szolgálja a Celtic Glasgowot, és elmondása szerint továbbra is maradna a skót együttesnél, és szeretné meghosszabbítani jövő nyáron lejáró szerződését.
A hírek szerint a Napoli elnöke, Aurelio De Laurentis két dél-amerikai támadót is szeretne a csapatához szerződtetni. Eközben a Real Madrid védője, Raúl Albiol már…
Mostanság sokak fantáziáját piszkálja, hogy vajon az argentin Lionel Messi megtartja-e a legfontosabb játékos státuszát a Barcelonában, vagy a frissen igazolt brazil, Neymar megharcol-e…
Mindamellett, hogy a hírek szerint mégis sikerül megtartani az összes kulcsjátékost, most már erős szponzori háttér is a Hungária körútiak mögé állt, nem sokkal, az augusztusi…
Ma este a csoportkör utolsó fordulója is megkezdődött a svédországi Európa Bajnokságon, amelyen a kontinens legjobb hölgy válogatottjai mérik össze tudásukat. A félreértések, és…
Több, nem várt vereség, illetve döntetlen borzolta a kedélyeket a Bajnokok Ligája második kvalifikációs körében. Bár a nagyágyúk, mint a Steaua, illetve a Dinamo Zagreb szinte szemernyi…
Sorra kelnek el, a továbbjutó helyezések az Arany Kupán. Az elmúlt éjszaka folyamán a B csoport tagjai mérkőztek meg egymással a túlélésért. Honduras,…
A német lakosság úgy tűnik, tisztában van vele, hogy lányaik, köztük a magyar nemzetiségű Marozsán Dzseniferrel, a torna legnagyobb esélyesének számít. Éppen ezért is,…
Ma este véget ért a csoportkör második fordulója is, és bár sokat tisztult a kép a C csoportban is, szinte még bármelyik gárda tovább léphet. Hétfőn pályára lépett a torna sötét lovának…
A Dinamo Moszkva együttese szeretné szerződtetni a Twente brazil születésű, de holland válogatott kerettag Douglas-t. A 25 esztendős középhátvéd ingyen csatlakozhat,…
A bolgár válogatott, na és persze a holland Twente első számú hálóőrével, Nikolay Mihailovval erősítheti meg védelmét a Serie A-s, Fiorentina gárdája.
A 21-szeres válogatott támadó, José Antonio Reyes bár jelenleg nevelőegyesületének, a Sevillának a tagja, könnyen lehet, hogy távozik az andalúz együttestől.
Az ukrán, a horvát, a szlovák, a szlovén, és a norvég bajnokság hétvégi összefoglalója, tömören, ám minden lényeges információt közölve, az európai klubfutball rajongóinak…
Egyelőre szkeptikusan állunk a dologhoz, hiszen az elmúlt évtizedben nem egyszer hallottunk olyan fogadkozásokat a Schalke 04 csapatától, hogy na majd most akkor meg mutatják,…
Gőzerővel robog a Gold Cup. Az elmúlt éjszaka véget ért a csoportkör második fordulója is. Az Egyesült Államok válogatottja igazi presztízs rangadón fogadta Kuba gárdáját, míg Costa Ricára…
Természetesen az A csoport küzdelmeivel kezdődött, a hölgyek Európa Bajnokságának második köre. Az első találkozón a világranglista 12., és 13. helyezettje csapott össze….
Ma este rendezték a Superkubok Rossii-t, azaz az orosz szuperkupadöntőt. Melyen a bajnok, és egyben kupagyőztes CSZKA Moszkva csapott össze, a bajnoki ezüstérmes…
A magyar utánpótlás válogatott védőt, Otigba Kennyt i a soraiban tudó Heerenveen együttese már nagyban készül az idényre. Ennek apropóján nyilatkozott a médiának a holland labdarúgás…
A legújabb pletykák szerint a spanyol bajnok FC Barcelona, az Olympique Marseille francia válogatott középpályását, Mathieu Valbuenát nézte ki, a keret megerősítése érdekében.
Egy pakisztáni származású, egyesült államokbeli milliárdos vásárolta meg az angol Premier League-ben szereplő londoni gárdát, a Fulhamet. A hírek szerint az új tulaj szeretné…
A frissen lemondott Leonardo megüresedett pozícióját, vagy legalábbis tekintélyét megtartva, egy újabb nagynevű személyiség kerülne a Paris Saint-Germain vezetőségébe. …
Ma késő délután, illetve este került sor a C csoport nyitó meccseire, a svédországi Európa Bajnokságon. Elsőként az egyre komolyabb erőt képviselő Franciaország, és Oroszország…
A korábbi argentin válogatott Javier Saviola, bár már 31 esztendős, továbbra is kapósnak számít, az európai klubfutballban, egyértelmű tehetségének köszönhetően. A friss hírek szerint…