Juhász Roland a komoly célokat dédelgető Fradiban folytatja?
Ferencváros csapatánál valami elkezdődött azzal, mikor Détári Lajos helyére Moniz vezetőedző megérkezett. A szakember tudatos munkát végez, melynek látható eredménye van…
Ferencváros csapatánál valami elkezdődött azzal, mikor Détári Lajos helyére Moniz vezetőedző megérkezett. A szakember tudatos munkát végez, melynek látható eredménye van…
Egyes hírek szerint a Barcelona csapata védelme megerősítésén sáfárkodik és a jelenlegi első számú kiszemeltje a Toulouse 23 esztendős középső védője Aymen Abdennour.
Rengeteg döntetlen jellemezte a mai délutáni meccseket, hiszen a hét találkozón csak az Udinese illetve a Sampdoria tudta megszerezni a három pontot.
Telt ház előtt került megrendezésre a 29. Afrika-kupa döntője, melyet Johannesburgban a Soccer City arénában rendeztek meg. A találkozó nem hozott szemet gyönyörködtető játékot…
Az olasz labdarúgó bajnokság vasárnapi játéknapján szokásosan nyolc mérkőzést rendeznek, melyek között nem lesz kiemelkedő rangadó, de a mérkőzések többségén hasonló
spanyol bajnokság 23. fordulóját tapossák a csapatok ezen a hétvégén. Az első két párharc mondhatni nagy izgalmakat és fordulatokat hozott. A találkozók nem voltak gól dúsak
Az alsóházban tanyázó Southampton a 26. forduló legnagyobb meglepetését okozta a Manchester City legyőzésével. Roberto Mancini együttese egyre távolabb van a bajnoki címvédéstől.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság 24. fordulójának első mérkőzésén a címvédő Juventus fogadta a hullámvölgyben lévő Fiorentinat és sikerült is legyőznie őket 2:0 arányban…
Két bús csapat mérkőzését hozta a 29. Afrika kupa bronzmérkőzése, mely szakadó esőben került megrendezésre. A kérdés az volt, melyik edző tudja jobban összeszedni csapatát, elfeledtetni…
Óriási mérkőzést játszott egymással a Dortmund és a Hamburg együttese. A tabella második és kilencedik helyezett csapatának mérkőzése a tabellára ránézve nem tűnt túl nagy derbinek…
A Newcastle sokáig jól tartotta magát a Tottenham vendégeként, ám a hajrára elfáradva nem jött össze a bravúr Alan Pardew csapatának.
A francia bajnokság 24. fordulójában a PSG 3-1-re megverte a Bastia csapatát, azonban említésre méltó szép gólt szereztek a vendégek. Igaz ez pontot nem ért nekik, de ami szép az szép…
A cím hallatán sokan felkaphatják a fejüket, miről van szó? Nos, találtunk némi párhuzamot az Arsenal és a Kaposvár csapata között, illetve a két klub edzője Prukner László és Arsene Wenger közt…
Vasárnap eldől, hogy mely ország válogatottja ül fel a fekete kontinens trónjára. A döntőben Nigéria és Burkina Faso méri össze tudását, a két csapat a csoportmérkőzések folyamán…
Igazán örülhetnek az olasz foci szerelmesei, mert szombat este két bajnokit rendeznek, melyek közül mindkettő […]
A katalán sajtó szenzációs, ám inkább megbotránkoztató hírt közölt a minap. Bennfentes információk szerint, ha a Manchester City hajlandó lenne szerződtetni a brazil fenegyereket…
Nekünk Európai emberek számára az Ázsia-kupa egy elég ismeretlen torna, sokan legyintenek rá. Nem ismerjük, nem szoktuk nézni, de mégis a világ labdarúgásának egyik…
Aki figyelemmel követi az Afrika kupa történéseit, az tudja, hogy Pitroipa a torna meglepetéscsapatának vezéregyénisége az elődöntő 117. percében műesés miatt megkapta
Minden egyes csoportkört követően, illetve a negyeddöntők után is beszámoltunk a torna érdekességeiről, illetve különböző statisztikáiról. Ez a lejátszott elődöntők után sem maradhat el…
Mint ahogyan az ismeretes Kaposváron fél szezonról fél szezonra mindig kivétel nélkül új csapatot kell építenie az aktuális vezetőedzőnek, mivel a klub nem tudja megtartani értékes játékosait…
A hírek szerint a következő szezontól az angol bajnokságban szereplő klubok szigorú pénzügyi szabályozásnak vetik alá magukat.
Minden bizonnyal élete álma teljesült annak a fiatalembernek, aki beszaladt a pályára a svéd-argentin meccsen és megölelte megpuszilta Lionel Messit. A tett utána fiatalember menekülni…
Az Arsenal ásza Alex Oxlade-Chamberlain elképesztően szép és káprázatos kapásgólt lőtt a válogatott egyik felkészülési tréningje során. A videót újra és újra nézve is nehéz megunni…
Elképesztően jól és erősen találta el a labdát Juan Carlos Garcia a Honduras – Egyesült Államok VB-selejtezőn. A hazaiak játékosa óriási gólt ollózott, mely egyben nagy meglepetésre…