Két korábbi klasszisával erősíthet a Milan
A mai napon újabb pletykák születtek a Milannal kapcsolatban. A klubbot két korábbi klasszis középpályásával hozták szóba, név szerint David Beckhammal és Kakával….
A mai napon újabb pletykák születtek a Milannal kapcsolatban. A klubbot két korábbi klasszis középpályásával hozták szóba, név szerint David Beckhammal és Kakával….
A szicíliai klub vezetősége komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megerősítsék a keretet és elkerüljék az estleges kiesést az első osztályból. A jelenlegi átigazolási szezonban..
Remek kezdeményezésről számolt be Csányi Sándor ma délelőtt a Magyar Labdarúgás Fórumán. A Magyar Labdarúgó-Szövetség első számú embere megígérte, amennyiben…
A Manchester United két kínai céggel kötött szponzori szerződést. A Vörös Ördögök ezzel a lépéssel még jobban betörhetnek a határtalan lehetőségeket nyújtó kínai piacra.
Még ebben a hónapban kiderül, ki lesz az a négy csapat, aki bekerül a legjobb négy közé a Spanyol Király Kupában, izgalmas mérkőzések várhatóak, kedden lejátszották a Real Madrid…
Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó-Szövetség elnöke a ma megrendezésre kerülő Magyar Labdarúgás Fórumán sok egyéb téma mellett kiemelten foglalkozott a magyar-román zárt kapus…
Az FA kupa megismételt találkozói óriási harcot hoztak a továbbjutásért. A Bolton, a Leeds és QPR is idegenbeli sikernek köszönhetően jutott a 32 közé.
A legjobb négybe kerülés a tét a Spanyol Király kupában, a Valenciát fogadta a Real Madrid. Mourinho ismét Casillasnak szavazott bizalmat, aki nem kapott gólt a párharc..
Moussa Sissoko, a Toulouse válogatott középpályása az egyik lehetséges kiszemeltje az Aston Villának a téli átigazolási időszakban. A játékos szerződése a nyáron lejár…
Olasz sajtóértesülések szerint a fővárosi Farkasok védőt igazolnának a télen, így jött a képbe Massadio Haidara.
A Barcelona elnöke Sandro Rosell a RAC-1-nek tett nyilatkozata szerint a Manchester City több katalán játékos iránt is élénken érdeklődött, sőt a polgárok képviselői nem…
Az utóbbi hetekben több támadójátékost is szóba hoztak a Juventussal, mint lehetséges téli átigazolás. Azonban most úgy tűnik, hogy nem a Llorente, Drogba, Lisandro Lopez hármasból…
Az átigazolási időszakban azokat a csapatokat vettük górcső alá, ahol a technikai vezetők, menedzserek keményen dolgoznak az új játékosok megszerzésének érdekében.
A firenzei együttes a támadójátékát szeretné megerősíteni, ennek érdekében már le is igazolták Giuseppe Rossit a Villarealtól, de ő leghamarabb csak márciusban léphet pályára…
Nem akármilyen első félidőt hozott a portugál bajnokság 19. fordulójának csúcsrangadója, ahol a listavezető Benfica fogadta a három pontos hátrányban lévő Porto csapatát. A két veretlen…
Tegnap este portugál bajnoki rangadóra került sor, a Benfica együttese fogadta a Porto csapatát. A találkozó egy elképesztően szép gólt hozott, Nemanja Matic a hazaiak játékosa szinte…
A keddi és szerdai FA kupa fordulóban újrajátszás vár több Premier League-ben szereplő és alacsonyabb osztályú együttesre is. A nagycsapatok közül az Arsenalnak lesz a legnehezebb dolga…
A Pescara mindössze 20 esztendős kapusáért érdeklődik a Fiorentina, ami egyáltalán nem meglepő, ugyanis Mattia Perin az ősz egyik legnagyobb felfedezettje.
Malagába látogatott a Barcelona, ez volt a forduló rangadója a két csapat azonban ismét nem volt egy súlycsoportban, a különbség érezhető volt az egész mérkőzésen.
Pár éve egyértelműen a győzelem reményében utazott a vendég Depor San Sebastián városába, jelenleg azonban a mérkőzés esélyese a Sociedad volt, mivel a hazaiak az előkelő hetedik helyről…
Ezzel a szemfüles találattal vezet a Barca a félidőben a Málaga elleni derbin.
A mérkőzése előtt a tabellán mindössze egy pont választotta el a két csapatot, a Levante jobb idegenben mint a Betis otthon, ezért izgalmasnak ígérkezett a találkozó.
Az Arsenal-Manchester City találkozót alapvetően befolyásolta Koscielny korai kiállítása, az ezt kihasználó City megérdemelt győzelmet aratott az élmezőnybe igyekvő Arsenallal szemben.
A két legsikeresebb angol klub párharcában ismét nem volt hiány izgalmakban és szép megmozdulásokban. Összességében a Manchester United megérdemelten nyerte…