BL: Este pályán a Debrecen, de hol marad a Fair Play a BATE Borisov részéről?
Mint köztudott a Debrecen a BATE Borisov együttesét kapta a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A DVSC ma este 18:00-kor lép pályára idegenben, a cél mi más lenne…
Mint köztudott a Debrecen a BATE Borisov együttesét kapta a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A DVSC ma este 18:00-kor lép pályára idegenben, a cél mi más lenne…
Remek hangulatban készül a félig meddig újjá születő Chelsea a következő szezonra, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a következő videó. Jó az összhang…
Régóta húzódó, már-már drámai a Tottenham-Modric-Real Madrid ügy, mely az utóbbi időben állóvízzé alakult. A Goal.com értesülései szerint a Spurs nem
Habár nem találták bűnösnek a Juventus vezetőedzőjét a scommessopoli névre keresztelt bundabotrányban, mégis eltiltották és pénzbüntetéssel sújtották…
Az ukrán bajnokságban szereplő, bajnoki címre törő Dinamo Kijev csapata az AC Milán csapatából erősített. Az ukrán klub egy évre kölcsönvette a nigériai válogatott alapemberét…
Azt már korábban megírtuk, hogy Kim Källström a Lyon csapatából a Szapatak Moszkva együttesébe igazolt, most pedig egy újabb svéd válogatott labdarúgó igazolt sz orosz…
Óriási bombagól döntött a három pont sorsáról az ukrán másodosztályú bajnokságban a Bukovina–Zirka mérkőzésen. A találkozó utolsó pillanatában…
Nem akármilyen öngólt szerzett Rodrigo Arrez a brazil második ligában szereplő Guarani játékosa. Történt ugyanis, hogy 1-1-es állásnál a 86. percben…
A Lombard Pápától kölcsönkapott támadó az első félidőt töltötte a pályán a német másodosztályban újoncnak számító Jahn Regensburg ellen…
Gosztonyi András a Videoton csapatában nem kapott túl sok játéklehetőséget, így érthetően elvágyódott onnan és olyan csapatban szeretett volna kerülni, ahol stabil…
Nagy a baj a Málaga háza táján, hiszen a tulajdonosnak Abdallah Ben Nasszer Al-Thani sejknek elfogyott a vagyona és emiatt óriási az anyagi probléma a spanyol csapatnál…
Tegnap este játszottunk egy játékos kvízt, melyet Pintér Attila AndroKid nyert meg 8 ponttal. A győztes kérhetett egy videót és Attila a Chelsea idei BL győzelméről…
A chilei válogatott 26 éves középpályása a Colo-colo ifijében pallérozódott, majd 3 esztendőt töltött a nagycsapatban, 96 mérkőzésen 47 találatot jegyezve…
Pénteken edzésbe állt a Bayern München, a friss igazolások pedig kitettek magukért. Na nem a focitudásukkal ejtették ámulatba a nagyérdeműt….
Hat évet követően a svéd válogatott középpályása Kim Källström úgy döntött elhagyja a Lyon együttesét. A 29 esztendős játékos a Szpartak Moszkva csábításának…
Az utóbbi szezonban szinte nem is játszott a Benfica csapatában Joan Capdevila, így távozik a portugál együttestől. A 34 éves bal oldali védő még nem tervezi, hogy szögre…
A brazil bajnokságban szereplő Portuguesa csapata fogadta hazai pályán a Náuticiot a 13. fordulóban. A vezetést a vendég együttes szerezte meg nem akármilyen találattal….
Fiatal 21 esztendős olasz csatártehetséget igazolt az AS Roma csapata. A szóban forgó játékos nem más, mint a Genoa támadója…
Bár a Videoton csapata még hivatalosan nem erősítette meg, de a portugál sajtó és a játékos menedzsere mér nyilatkozott az ügyeben. Milyen ügyről is van szó vetődik fel…
A Manchester City ma délután a Malajziai liga válogatott ellen lépett pályára és aratott könnyed 3-1-es győzelmet. A manchesteri csapat góljait Aguero, Tevez és Johnson szerezték…
A Genk kapuját a magyar hálóőr Köteles László védte a hétvégén, aki nem éppen jó napot fogott ki és rendre potyázott csapata pedig pontokat vesztett.
…
A PSG csapatában mér bemutatkozó és gólt is szerző svéd klasszis körül forr a levegő az utóbbi időben és úgy tűnik Ibrahimovic élvezi is ezt a felhajtást…
A Palermo labdarúgó csapatának alelnöke Guglielmo Micciche megerősítette azt a sajtóhírt, mely szerint megegyeztek a Napoli együttesével…
Aurelio de Laurentiis, a Napoli elnöke bejelentette, habár nem tetszett neki az ötlet, miszerint csapata Pekingben játssza le a Juventus elleni olasz szuperkupa…