U17: Elitkörben a fiúk is
Kazahsztán ellen is egygólos sikert aratott a magyar együttes, így továbbjutott.
Kazahsztán ellen is egygólos sikert aratott a magyar együttes, így továbbjutott.
A Kóka KSK és a Viktória jutott a legjobb nyolc közé szerda délután.
Pakson a Diósgyőr, Kecskeméten a Győr botlott.
A D jelű négyesben a Borussia magabiztosan, az Arsenal szenvedve nyert.
Egymást váltja Nyíregyházán két egykori válogatott.
A címvédő parancsolt megálljt a Videotonnak a bajnokságban, míg az Újpest továbbra sem tud nyerni Győrben.
Döntetlent ért el a Femina Szegeden, míg az újonc Dorog két gyengébb meccs után hátrányból nyert Szombathelyen.
Az MTK büntetővel nyert Kecskeméten, a Fradi felőrölte a Pécset, míg a Honvéd nem bírt a remeklő Pakssal.
Sok minden elhangzott a Medgyes Péterrel készített beszélgetésben, többek között a szakember nem másban keresi a hibát, ugyanakkor büszke tanítványaira.
Az MTK szenvedett az Újpest ellen, míg a Ferencváros magabiztosan futballozva nyert az Astra otthonában.
Pápán nem tudtak gólt szerezni a csapatok, míg a Puskás Akadémia sorozatban negyedik meccsét nyerte.
És elérkeztünk a hatodik fordulóhoz a női NB I-ben. Ezúttal is lesz két rangadó, illetve egy megjósolható kimenetelű végeredmény.
Ha nem is szemkápráztató futballal, de a Dunaújváros odahaza győzte le a krízisben lévő Haladást.
Elképzelhető, hogy az első meccsen góllal és gólpasszal, a visszavágón gólpasszal jelentkező Nina Burger miatt bukja a továbbjutást a Neulengbach.
Drámai körülmények között esett ki(?) a Bajnokok Ligájából az MTK, miután szerdán hosszabbítás után döntetlent ért el a Neulengbach ellen. Érthetően megviselt Nagy Lilla nyilatkozott a Foci Club.hu-nak.
Lejátszotta utolsó selejtezőjét is a Lévay Andrea vezette U17-es válogatott. Svájc nagy falatnak bizonyult.
Hatalmas csatában esett ki az MTK a női BL-ből, miután túlórára kényszerítette osztrák ellenfelét.
A mérkőzés után a kapitány, Gera Zoltán és Dibusz Dénes az MLSZ honlapjának nyilatkozott.
Nem sok minden történt a harmadik fordulóban, ami a magyar válogatottat illeti, miközben Észak-Írország száguld, Románia javított.
Első összecsapására készül a magyar válogatott Feröer ellenében.
Molnár-Tóth Marianna és Poszpischek Tamás a román túráról beszélt.
Második mérkőzését is megnyerte Lévay Andrea irányításával az U17-es női válogatottunk a hazai Eb-selejtezőn.
A román sajtó nehezen emészti meg a Piturca-csapat döntetlenjét. Nagy szerencsének nevezik, hogy végül nem vereséggel távozott a válogatott a magyarok ellen.