VB 2014: Fáradt németek, taktikus ghánaiak – Löw, Gyan
A német labdarúgó-válogatott remek második félidőt játszott Ghánával, aminek végén „csak” 2-2 lett, így az utolsó körben dől el a továbbjutás. A találkozó után a főszereplők értékeltek.
A német labdarúgó-válogatott remek második félidőt játszott Ghánával, aminek végén „csak” 2-2 lett, így az utolsó körben dől el a továbbjutás. A találkozó után a főszereplők értékeltek.
Tovább erősödött a címvédő támadószekciója, miután pénteken Kaján Zsanett is aláírt. Fogl Katalin és Diószegi Fanni után a 2013-2014 felfedezettje a harmadik nyári szerzemény.
Legyőzte Olaszországot, és máris készülhet a nyolcaddöntőre Costa Rica, amely ezzel a sikerrel kiejtette Angliát.
A szövetségi edző, Mészöly Géza és egyik játékosunk, Lorentz Márton beszélt érzéseiről a sorsolás után.
Az MLSZ elkészítette a kupasorozatok versenykiírását, melyeket a szövetség dokumentumtárából le lehet tölteni.
A Panchó Arénában kisorsolták a júliusi U19-es EB csoportjait. A magyar válogatott rendezőként selejtezők nélkül vesz részt a tornán.
Nem sziporkáztak a csapatok a C. csoport esti meccsén, ám így is láthattunk három gólt. A dél-amerikaiak ezzel nagy lépést tett a nyolcaddöntőbe jutásért.
Alig egy napja, hogy az Astra csatárát, Fogl Katalint szerződtette az MTK, máris itt az újabb bejelentés. Diószegi Fanni is kék-fehérben szerepel a jövőben.
Pár hete ért véget a bajnokság a hölgyeknél, és nagyon sok minden történt a háttérben is. Most ezekről igyekszünk egy átfogó képet alkotni.
Az NB III-as REAC után a Lombard Pápa következik Mátyus János edzői pályafutásában. A korábbi válogatott hátvéd csütörtök este írhatja alá szerződését.
Nem pihenhet Szász Kitti, ugyanis a világ legjobb freestyle-osa július 1-én Sao Paulóban lép fel. A huszonkét éves szabadstílusú labdazsonglőr a Telekom Sporthír Szolgálatnak beszélt a lehetőségről.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy szabadtéri kivetítőnél, ahol több százan nézték a világbajnokság eseményeit.
Áldozatokkal járt a németek elleni vereség Portugália számára. Nem csak Fabio Coentraot, és Hugo Almeidát, de kapusukat is elveszítették.
Jövő nyáron sem maradnak futball nélkül a fanatikus szurkolók, hiszen a női világbajnokságot rendezik Kanadában. A szervezők bemutatták a torna kabalafiguráját.
Mindkét oldalon akadtak kapusbakik az utolsóként bemutatkozó orosz-dél-koreai páros találkozóján, és ez döntő volt a végkimenetel szempontjából.
A Ferencváros engedélyezte Gera Zoltán felkészülését, a Haladás U20-as világbajnoki bronzérmessel erősített, Pápáról csatár távozott, de hír érkezett a DVTK-val kapcsolatban is.
Pontatlanságok tömege, egy hatalmas potya és egy közeli lecsorgó gól jellemezte a H jelű kvartett utolsó két bemutatkozó együttesének csörtéjét.
Sajtótájékoztatót tartottak Debrecenben, melyen több fontos bejelentés is történt. Bernáth Csaba visszavonult, Dombi Tibor játékos-edzőként folytatja, de bejelentették Varga Józsefet és Aleksandar Jovanovicot is.
Soha rosszabb évet! Mondhatná Pinczi Anita és Vágó Fanny. A két játékos a mögöttünk hagyott szezonban fejenként öt aranyéremmel lett gazdagabb. Emellett Vágó még egy bronzérmet is magáénak tudhat.
Csatársorát erősítette meg elsőként a friss kupagyőztes, és magyar bajnok MTK. Az Astra rutinos támadója, Fogl Katalin kék-fehérben folytatja.
Senki sem várt nagy dobást Nigériától és Irántól az F. csoport esti meccsén, nem is csalatkoztunk. A seregszemle eddigi legrosszabb meccse után nem sok minden emelhető ki.
A magyar női válogatott legyőzte Kazahsztán szombaton, így továbbra is negyedik helyen áll csoportjában a világbajnoki selejtezőkön. Markó Edinát a találkozó után kérdeztük a tavaszi tapasztalatokról.
Bő két hete ért véget a bajnokság a női élvonalban, és az MTK sorozatban ötödik, története hatodik aranyát zsebelte be. Nyolcrészes szezonértékelőnkben utolsóként a bajnok MTK idényére tekintünk vissza.
Este bemutatkozik a Nationalelf is a nagyok közül. Ellenfele a Cristiano Ronaldo vezérelte Portugália, a német kapitány szerint döntőnek is beillik az összecsapás.