OTP Bank Liga: Pénteken Véber György vs Tóth Bálint, szombaton újabb örökrangadó
A szerdai válogatott meccs után újra a hazai pályákra figyelnek a szurkolók. Pénteken Véber György újra Pápára látogat, szombaton pedig örökrangadó.
A szerdai válogatott meccs után újra a hazai pályákra figyelnek a szurkolók. Pénteken Véber György újra Pápára látogat, szombaton pedig örökrangadó.
A hölgyeknél is véget ért az átigazolási időszak, és nem sok csapat változtatott nagyon a keretén, ugyanakkor több légiós is érkezett a magyar bajnokságba.
A nagy válogatott mellett a közvetlen utánpótlás is pályán volt. A Csábi József vezette U21-esek a félidőben még kétgólos hátrányban voltak Skóciával szemben, de jött Radó András.
Nem a zöld asztalnál, hanem a pályán szeretné eldönteni a Puskás Akadémia a továbbjutás kérdését, így felajánlotta az újrajátszás lehetőségét a Vasasnak.
A finnek elleni vereség után ismételten kifakadt Pintér Attila szövetségi kapitány a negatív kérdések miatt.
A magyar válogatott Győrben szenvedett 2-1-es vereséget Finnországtól felkészülési meccsen, rengeteg hiba előjött, a játékosok szerint ezt mindenképpen ki kell javítani.
Jogosulatlan szereplés miatt bűnhödik a Vasas, miután a PFLA elleni Ligakupa odavágón az eredetileg eltiltott Görgényi Dávidot szerepeltették.
Hiába az első negyedóra letámadásos taktikája, a meccs nagy része a finnek fölényében telt, és tulajdonképpen óvodás gólokat kapott a válogatottunk. Pintér Attila tehát vereséggel debütált.
Újra válogatott mérkőzés, részben új legénységgel, ás új kapitánnyal a sikeresebb jövőért.
Kedd délután ülésezett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága. A grémium döntése értelmében a ferencvárosi Mateo Pavlovic és a győri Lipták Zoltán 3-3 bajnokira szóló eltiltást kapott…
Az NB I-ben szereplő Újpest ellen pert indított Rajczi Péter és Szabó Bence. A korábbi támadók első fokon munkajogi pert nyertek volt klubjuk ellen.
Az MLSZ délelőtt kiadta a szerdai finnek elleni találkozóra érvényes szurkolói információkat, míg Pintér Attila csak a találkozó előtt hirdet kezdőcsapatot.
Sokkoló hír érkezett ma kora délután Újpestről, délelőtt elhunyt Fekete László, az Újpest legendás csatára, egykori európai ezüstcipős.
Hétfőn Telkiben sajtóbeszélgetésen vettek részt a külföldön játszó kerettagok. Többen elmondták, hogy bíznak a sikeres kvalifikációban, míg Pintér Attila a játékrendszert ismerteti a légiósokkal.
A taktikáról, a légiósokról, egy guillotin-ról is beszélt vasárnap Pintér Attila szövetségi kapitány a Sport Televízióban.
Ami az első tavaszi fordulót illeti, a felemás találkozókon születtek bombagólok, szemfüles találatok. Voltak önkritikus edzői értékelések. Tabella + góllista.
Egy teljes félidőt emberelőnyben játszhatott a Loki, ám Abdouraman kiállítását nem tudta kamatoztatni a listavezető. A miskolciak megérdemelték végül az egy pontot.
A forduló egyik rangadóját a Puskás stadionban játszották, és kiegyenlített első félidő után Fradi fölényben telt a második, a hajrában háromszor is villant a piros. Thomas Doll mind a négy új igazolását bevetette kezdőként.
Az NB I szombati játéknapján bombagólokkal tarkított felemás színvonalú találkozókat rendeztek. Az edzők között ezúttal a közhelyek mellett akadt önkritika is.
Nem sokan gondolták volna, hogy a múlt heti Ligakupában kapott ötös után a KTE megnyeri a találkozó. Hiába irányított a Kövesd, végül mégis Bekő Balázs együttese örülhetett.
Nem sokon múlott, hogy a Pécs meglepje a bajnoki címre törő Videotont. A hazaiak három kapufát is lőttek, igaz a harmadik végül gólt is eredményezett.
Szombathelyen született meg az első gól nélküli eredmény, míg a somogyi székhelyen hiába vezetett a Kaposvár, meg kellett elégedniük a döntetlennel.
Hazai környezetben látványos gólokkal nyert a Honvéd az Újpest ellen. A mérkőzés nem hozott magas színvonalat, ellenben az utolsó negyedóra izgalmasan alakult.
Ismét gyászol Trinidad és Tobago, valamint a futballvilág. Harminc esztendősen életét vesztette Kevon Carter.