Női foci: Hárman is külföldre szerződhetnek
Több labdarúgó is váltott az elmúlt napokban, így az MTK három válogatott játékosa, valamint az Astra oszlopa is külföldön szerepelhet.
Több labdarúgó is váltott az elmúlt napokban, így az MTK három válogatott játékosa, valamint az Astra oszlopa is külföldön szerepelhet.
Jogorvoslati kérelmet nyújtott be még a tavalyi év első felében az MLSZ, miután a FIFA rendkívül súlyos büntetést szabott ki a magyar szövetségre az Izrael elleni barátságos mérkőzésen történtek után.
Amit már hetek óta pedzegettek, bekövetkezett. Vágó Attila immár nem a magyar válogatott kapitánya.
A Magyar Labdarúgó Szövetség immár hivatalos közleményben tudatta a közvéleménnyel az utánpótlás-válogatottakat érintő változásokat.
Távozóban az Omonia Nicosia együttesétől Leandro de Almeida. A brazil-magyar labdarúgó hazatérne, hogy újra válogatott lehessen, és bajnoki címért harcolhasson.
Négy utánpótlásedző, és a szakágvezető is távozott posztjáról, miután az MLSZ ma délelőttre berendelte az érintetteket.
Ismét Németországba utazik az MTK női együttese, hogy eleget tegyen a Turbine Potsdam meghívásának, és pályára lépjen a „Bajnokok Tornája” elnevezésű teremtornán.
Nagy lépésre szánta el magát az MLSZ. Az utánpótlás eredménytelenségére hivatkozva több korosztályban is változik a szakmai stáb. Az U17, U16 és az U15-ös korosztálynál már megtörtént a menesztés.
Mezőkövesden német és olasz csapatok érdeklődnek Horváth Tamás iránt, a Honvédot elhagyó légiós a román kiesőjelölthöz szerződött. Kapus érkezett Győrbe.
A borsodi alakulat hivatalos oldala adta hírül, mikor vesznek végső búcsút a tragikusan fiatalon elhunyt Rakaczki Bencétől.
Egyre több negatív hír kerül napvilágra a pécsiekkel kapcsolatban mióta Matyi Dezső nem támogatja anyagilag a klubot. Az anyagi gondok ellenére a törökországi edzőtábor még összejöhet.
Uros Nikolic tavasszal Székesfehérváron futballozik, valamint változás következett be a felkészülési meccsekben is.
Bede Ferenc volt a Digi Sporton futó Reggeli Start című műsor vendége, aki leginkább a nagy visszhangot keltő ügyről beszélt, azaz, hogy Kassai Viktor lemaradt a világbajnokságról.
A Prosport értesülése szerint a Petrolul Ploiesti élénk érdeklődést mutat a Ferencváros bosnyák válogatott védője, Muhamed Besic iránt.
Csapatot váltott Csányi Diána a Femina U17-es válogatott játékosa. A fiatal futballista a címvédő MTK-ban folytatja.
A Vidi késő délután játszotta első felkészülési meccsét a horvát HNK Rijeka ellen, és izgalmas meccsen ért el döntetlent, a Kaposvár még szombaton délután játszott gól nélküli döntetlent a Létavértes ellen.
Két francia hátvéd érkezését adta hírül az OTP Bank Ligában sereghajtó Kaposvári Rákóczi, miközben Adrian Markus és Iulian Petrache távozott.
Több együttes is lejátszotta első edzőmeccsét. A Ferencváros és a Pécs is 5-1-es sikernek örülhetett, míg a Kecskemét a Dunaújvárostól kapott ki. Ikszre volt jó a Győr, a DVTK és a Loki is. A hölgyeknél a Feminát a St. Pölten győzte le.
Az Arsenal a Fulhamat fogadta, és nehezen ugyan, de behúzta a kötelezőnek számító három pontot, eközben a West Ham a Newcastle ellen lépett pályára, itt viszont a „Szarkák” rabolták el a három pontot.
Győrben tárgyalnak Dudás Ádámmal a hosszabbításról, légiósokat küldtek el a Puskás Akadémiától, az egyik szlovák próbázó szerződést kapott Mezőkövesden, míg Gyűrű László meggyőzte Artner Tamást.
Olasz sajtóértesülések arról számolnak be, hogy a Juventus figyelmét felkeltette Vécsei Bálint, a Honvéd játékosa. A klub nem kommentálta a hírt.
A hajdúsági klub igazgatója, Róka Géza megerősítette a klub honlapjának, hogy Selim Bouadláért valóban érkezett konkrét ajánlat, míg Tisza Tiborral távol állnak a felek elképzelései.
Több százan – szurkolók, ismerősök, játékostársak – búcsúztak Rakaczki Bencétől.
Hétfőn újra együtt Pintér Attila kerete egy kétnapos összetartás okán. Erről és a légiósok helyzetéről is beszélt Pintér Attila, aki beszélt Huszti Szabolcs helyzetéről is.