Kapus nélkül maradhat a Győri ETO
Lapinformációk szerint Lubos Kamenár távozhat, miután több külföldi együttes figyelmét felkeltette. Szasa Sztevanovics pedig már a télen visszavonul. Horváth Ferencet csütörtök délután mutatják be.
Lapinformációk szerint Lubos Kamenár távozhat, miután több külföldi együttes figyelmét felkeltette. Szasa Sztevanovics pedig már a télen visszavonul. Horváth Ferencet csütörtök délután mutatják be.
Dombi Tibor és Bernáth Csaba is újabb kontraktust írt alá, miközben a szakmai stáb négy fiatalnak ad bizonyítási lehetőséget.
Három labdarúgóval is megkezdik a tárgyalásokat, míg a csapatkapitányra nem számítanak.
Hétfőn és kedden megtartotta első edzéseit a honi labdarúgókból összeállított kerettel Pintér Attila. Az összetartás után a kapitány…
Két edzőmérkőzést játszott a holland Heerenveen, mindkétszer a Bayer Leverkusen volt az ellenfél. Otigba Kenneth és Varga Szabolcs is egy-egy meccset kapott.
Zajlik az élet az MTK-nál is. Tulajdonosváltás után megegyeztek a szakmai igazgatóval, aláírt a csatár is.
Megtartotta első sajtótájékoztatóját Ricardo Moniz utóda. Thomas Doll bemutatása mellett szó esett természetesen a keret változásairól és a célokról is.
Az önkormányzat előre hozta a 20 milliós nyári támogatását, így a klub nem marad pénz nélkül. A szakmai munkát azonban nehezíti Matyi Dezső távozása, ugyanis több labdarúgót is értékesíthet a baranyai klub már télen.
Hétfőn és kedden is két-két edzés szerepel a programban, az első kettőn túl a csapat.
A cseh élvonalban szereplő Teplice sportigazgatója szerint Martin Klein újra zöld-fehérben futballozhat, ám a védő cáfolja, hogy megkereste volna a Fradi.
Torghelle Sándor az MTK folytatja, szóban már megállapodtak a Videotonnal novemberben szerződést bontó csatárral. Vass Ádámért kölcsönvételi ajánlatot tesz a kék-fehér klub az Oostendének.
Kubatov Gábor a napokban előbb az FTC Baráti Kör évzáróján értékelte az elmúlt évet, majd a klub honlapján videóinterjúban megerősítette az ott elhangzottakat.
Minden információ, ami az elmúlt napokban nyilvánosságra került Akeem Adams halála után.
A hajrában tört meg a Man.UTD, szenvedős meccsen jutott tovább a Chelsea és a Liverpool is az FA Kupában.
Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a portugál kormányfő, miután vasárnap virradóra elhunyt az ország legendás labdarúgója, Eusébio.
Az angol szövetségben máris elkészítették a FA kupa következő, negyedik körének párosításait. Nagy rangadókra nem számíthatunk, de így is lehet szemezgetni a jónak ígérkező találkozókból.
Vasárnap hajnalban megtért Teremtőjéhez a portugál futball legnagyobb egyénisége, Eusébio Ferreira da Silva. A támadó 71 esztendős volt.
Megkezdődött a tradicionális angol kupasorozat harmadik fordulója, ahol már a nagyok is becsatlakoztak. Meglepetésekben nem volt hiány.
Kialakult az első összetartást együtt töltő kerete Pintér Attilának. Több meglepetésnév is található a harminckét meghívott között.
Mindenről, ami a honi női fociban a háttérben történt, avagy konfliktusok sokasága.
Mint arról beszámoltunk, az MTK fiatal balszélsője, Varga Szabolcs a Marco van Basten edzette holland Heerenveen együtteséhez igazolt, és már a bemutatáson is túlesett. Varga Szabolcs készségesen állt a Foci Klub rendelkezésére.
AZ MLSZ-ben ma nemcsak a válogatott volt terítéken, hiszen elkészült a teljes tavaszi menetrend is. Puskás Akadémia – Paks meccsel indul a tavasz.