Barcelona: a La Liga vizsgálatot indít az Alejandro Baldét ért rasszista bántalmazások miatt
A Getafe szurkolói pécézték ki maguknak a játékost
A Getafe szurkolói pécézték ki maguknak a játékost
Ez volt a hatodik veresége hazai pályán az MU-nak ebben a szezonban
Párizsba igazolt a Napoli sztárja, az Aston Villa a spanyol másodosztályból igazolna
Ez volt a magyar játékos második találata a Premier League-ben
Hoppon maradhat a Real Madrid?
Unai Emery szerint ő illik a legjobban a védelmébe
Súlyos sérülése után már nem tudott visszakerülni a kezdőbe
A szélső remek szezont fut a németeknél
A legutóbbi hírek szerint februárban tértek volna vissza a stadionban
Haaland újabb tíz szezonra írt alá a Citynél, a Fradi a francia másodosztályból igazolna szélsőt
A csapat azonban nem tudja felvenni a versenyt a szaúdi fizetésével
Visszatérhet a munkába a Manchester United korábbi menedzsere
Elképesztő feltételeket írt alá a norvég csatár
Szóban már megegyeztek a felek
Hamarosan új üzletbe vághat bele a portugál támadó
Távozott az Aston Villa fiatal támadója, visszatért Magyarországra az FC Köbenhavn magyar csatára
Nagyon sima mérkőzést játszottak a katalánok
A Bournemouth és a Brentford is jól játszott, de a győzelem nem jött össze
A madridiak védelme nem létezett a mérkőzésen
Kölcsönadta Szalai Attilát a Hoffenheim, a Dortmund a Chelsea-ből igazolna védőt
Nem kap elég játékpercet a londoni csapatban
Nem indul jól Graham Potter londoni karrierje, újabb játékost kell nélkülöznie