PL: a Bournemouth otthonában lett oda az Arsenal veretlensége! – videóval
Kerkezék kihasználták az „Ágyúsok” védelmi megingásait!
Kerkezék kihasználták az „Ágyúsok” védelmi megingásait!
Három mérkőzés óta első győzelmét aratta az MU
Beindult a gólgyár a Spursnél
A Fenerbahce támogatta a portugál döntését…
A holland menedzser szerint előrelátóak voltak az eladáskor…
A Manchester City menedzsere csak terelt
A szélső eddig kevés meccsen lépett pályára a portugáloknál, de azokon remekelt
Nyár óta munkanélküli a legutóbb a West Ham Unitednél dolgozó 61 esztendős tréner…
Azonban nem lesz egyszerű dolga a manchesterieknek…
Megvan az utóbbi évek egyik legnagyobb flopja?
Mi mással, mint a világbajnoki győzelem reményével köszönt volna be az új angol kapitány?!
A nyár folyamán már megpróbálták leigazolni a franciák a játékost, de akkor nem jött össze…
Úgy tűnik, mégis bíznak benne Londonban…
Az új megállapodása 2028 nyaráig szól!
Harmadik alkalommal lesz külföldi kapitánya az angol válogatottnak…
A fiatal labdarúgóért többek között érdeklődik az Arsenal és a Manchester City is…
Legalábbis a szigetországi sportsajtó szerint…
A londoni gárda továbbra is számítana a rutinos játékosára…
Több élcsapat is figyeli őt…
A ‘nagy visszatérésre’ készül a korábbi angol válogatott középpályása?!