PL: újabb United zakó; Birminghami végzet jutott a Citynek is
Krízisben a Manchester United?! Zsinórban második bajnokiját is elvesztette a bajnokcsapat. Eközben városi riválisa, a City is birminghami együttestől szenvedett vereséget. Előbbi…
Krízisben a Manchester United?! Zsinórban második bajnokiját is elvesztette a bajnokcsapat. Eközben városi riválisa, a City is birminghami együttestől szenvedett vereséget. Előbbi…
Már jó pár éves az alábbi felvétel, de időről időre előkerül, a youtube.com áldásos létezésének köszönhetően. Egy angol futball szurkoló rohan be a pályára, és produkálja magát,…
A cím természetesen nem etnikai problémára utal, hanem arra, hogy Michael Dean nyolc alkalommal is kénytelen volt sárga lapot felmutatni, sőt, egy játékos kettőt is kapott, de…
Az osztrák Red Bull Salzburg védőjére fáj több angol és olasz élcsapat foga is, az érdeklődés igen komolynak tűnik.
Fordulatos hétvége volt az előző, az angol bajnokság 5. fordulójában. A Liverpool újabb betlije után elvesztette vezetőhelyét, amit az Arsneal vett át. A londoniak évek óta nem vezették…
Úgy tűnik nem csak a hosszú kihagyás után visszatérő Gera Zoltán, de az előző fordulót sérülés miatt kihagyó Robin van Persie is visszatérhet szombaton, a Premier League 6. játéknapján.
Fernando Torres, az Európa Liga győztes Chelsea támadója úgy véli, hogy számára elég annyi lehetőség is, amennyit a portugál mester, José Mourinho ad. A spanyol sztár elmondása…
Tegnapelőtt történt még, hogy a Fulham hátrányból felállva tudta legyőzni, az Everton együttesét, az angol Ligakupa 3. fordulójában. A londoni együttes hősei, a bolgár Dimitar Berbatov,…
Még javában zajlott a West Brom-Arsenal meccs hosszabbítása, amikor az Angol Labdarúgó Szövetség már elkészítette a Ligakupa nyolcaddöntőjének párosítását.
A 20 esztendős holland középpályás, Marco van Ginkel tegnap súlyos sérülést szenvedett, a Chelsea, Swindon Town elleni ligakupa meccsén. A fiatal játékos elülső keresztszalagja károsodott…
Bár nem is olyan régen még egy szomorú, és túlsúllyal küszködő Nicklas Bendtnerről szóltak a híradások, a dán támadó tegnap már a pályán volt, az Arsenal ligakupa meccsén, és a mezőny…
Kialakult a nyolcaddöntő mezőnye az Angol Ligakupában. A nap rangadóján a Manchester United lépett tovább a Liverpool ellenében, míg a Swansea másodosztályú leckét kapott idegenben.
Az Aston Villa labdarúgócsapata hivatalos honlapján erősítette meg azon hírt, mely szerint a csapat házi gólkirálya, Christian Benteke hat hétre kidőlt a sorból és harcképtelenné vált.
A német futball egyik legnagyobb tehetségére fáj a két legnagyobb német klubok foga, de José Mourinho is szívesen látná a szőke tinit a csapatában.
Elmaradtak az igazi kupaeredmények, a bravúrok az Angol Ligakupa keddig játéknapján, ugyanis minden elsőosztályú klub továbblépett, mely alacsonyabban rangsorolt…
Nagy bevásárlást tartott nyáron a Spurs, mely Bale távozásával jelentősen átalakult és kiváló szezonrajtot vett a Premier Leagueban. Nincs azonban megállás…
Az ágyúsok korábbi ásza, a veretlenül bajnoki címet szerző csapat oszlopos tagja Robert Pirés nem tartja elképzelhetetlennek, hogy korábbi csapata nyerje a 201-2014-es Premier Leaguet.
Ahogyan azt már megszokhattuk Jose Mourinho a Chelsea trénere igen csak megválogatja azon játékosok körét, akiknek bizalmat szavaz, s akiben nem látja a potenciált, az általa kívánt…
Reggelre a Sunderland labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta szimpatizánsaival, hogy immáron nem Paolo Di Canio a csapat vezetőedzője, a trénert azonnali hatállyal menesztették.
Nagyon fontos és egyben megsemmisítő vereséget mért vasárnap este a Manchester City a városi rivális Manchester United gárdájára. A „Polgárok” chilei szakvezetője…
A Premier League éllovasának, az Arsenalnak menedzsere, Arséne Wenger nagyon elégedett a nyári hajrában igazolt német középpályásával, a német Mesut Özillel, aki hatalmas szerepe játszik…
Ahogyan az lenni szokott mindkét fél fogadkozott a manchesteri derbi előtt, ám egyikőjük nem csak a sajtóban, verbálisan tette oda magát, hanem a pályán is megmutatta, hogy jelenleg ki az úr.
Az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) 5. fordulójában vasárnap kora délután két összecsapást rendezte. A pocsék szezonrajt után éledező Swansea az újonc Palace otthonába…
Ma délután kerül sor a Premier League idényének egyik legjobban várt rangadójára. A Manchester City együttese, a városi rivális Unitedet fogadja, az Etihad Stadionban. A találkozón…