Tottenham: hónapokra kidőlt az első számú kapus, Ange Postecoglou senkit nem tervez venni a helyére
Van helyettese csapaton belül
Van helyettese csapaton belül
„Kapitányként teljessé vált az életem!”
Ha szerda, akkor természetesen főszerepben a Bajnokok Ligája…
Az angol válogatott elvesztette az Eb-döntőt
Nyolc évet és rengeteg trófeát követően távozhat a csapattól a rutinos játékos…
Vajon elég vonzó lehetőség lenne a világ -és Európa bajnok játékos számára?
Amorim tovább folytatná vele a közös munkát…
Két győzelem után ismét pont nélkül maradt Eddie Howe csapata!
Végül a sérüléssel együtt játszotta végig a mérkőzést
Két klub is érdeklődik iránta
A Vörösök sztárja továbbra sem kapott ajánlatot szerződéshosszabbításra…
Korábbi bajnokcsapat kispadjára ülhet le a holland szakember…
Mindössze a nyáron nevezték ki
Hamar vezetést szerzett az MU, de az Ipswich nem adta fel
Így már 8 pontosra nőtt Arne Slot együttesének előnye!
Kilőtte a bal felsőt a magyar válogatott csapatkapitánya
Nagyobb helyzetet puskázott el mint Cole Palmerék?!
Vicario is segített a Spursnek, és semmi nem ment be a Citynek
Kerkez Milos kezdőként lépett pályára