Női BL: a Bayern München kétgólos hátrányból verte a címvédő Arsenalt – KÖRKÉP
Három kör után három csapat maradt százszázalékos…
Három kör után három csapat maradt százszázalékos…
A szurkolók szavazatai alapján…
Már az első félidőben lecserélték a Chelsea ellen…
A Manchester City eddig veretlen a kiírásban…
A Chesea a Qarabag otthonában hullajtott fontos pontokat…
Meglepő pontvesztésbe szaladt bele a Chelsea!
Az Inter a Kajrat Almati ellen hozta a kötelezőt…
Luiz Diaz és Brennan Johnson negatív hősök lettek…
Potyogtak a kiütéses győzelmek…
Román csapat ellen folytatják…
A Bayern München immár 16 mérkőzés óta tartó sikerszériát tudhat a neve mellett…
A frissen kinevezett edzőnek nem sikerült a BL-ben is győzelemmel debütálnia…
A belga hálóőr külön kitért a magyar középpályás elleni hatalmas védésére a lefújást követően…
A Paris Saint-Germain menedzsere szerint egyre nehezebb a dolguk a BL-ben, a nehéz sorsolásuk miatt…
A holland menedzser szerint ez erőt adhat a csapatának a jövőre nézve…
A mérkőzés egyetlen gólját Szoboszlai Dominik készítette elő!
A Juventus nem bírt a Sportinggal, a Spurs gálázott
A Napoli így négy fordulót követően mindössze csak négy ponttal áll, míg az Arsenal továbbra is veretlen…
A Juventus új vezetőedzője a bajnokság után a BL-ben is győzelemmel kezdene…
Az Ágyúsok csatára a hétvége folyamán hagyta el izomsérülés miatt a pályát…
A Liverpool menedzsere kifejezetten kiemelte egykori játékosa jó tulajdonságait…
Kőkemény meccsek előtt áll a Liverpool…
A Paris Saint-Germain edzője szerint minden mérkőzésen maximumot kell nyújtaniuk…