BL: A Dortmund hat kezdőemberét nélkülözi majd a Real ellen
Pénteken a nyoni sorsoláson ismételten összekerült egymással a Dortmund és a Real Madrid a Bajnokok Ligájában…
Pénteken a nyoni sorsoláson ismételten összekerült egymással a Dortmund és a Real Madrid a Bajnokok Ligájában…
Még a mai negyeddöntők sorsolás előtt nyilatkozott a német válogatott, és a Bayern München kiválósága, miszerint úgy érzi, hogy a tavalyi tarolás után…
Az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni központjában megtartották a 2013–2014-es Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolását.
Nem bírtunk magunkkal, és úgy gondoltuk, hogy a szabályoknak megfelelően tartunk egy szerkesztőségi Bajnokok Ligája sorsolást…
Eden Hazard tudja, hogy kivel szeretne játszani a BL negyeddöntőben.
Komoly fejsérülést szenvedett Antonio Valencia tegnap este, a Manchester United – Olympiakosz Pireusz Bajnokok Ligája meccsen. A hazaiak ecuadori…
Nem szeretnénk egyik olvasónk lelkivilágába se beletiporni, ám a tegnap esti, fölényes Manchester United győzelem, és csodával határos továbbjutás után,…
Remek hangulatú, és kiváló iramú mérkőzés után – bár kikapott – jutott tovább a tavalyi finalista Dortmund.
Igen nehéz helyzetbe került Görögországban a Manchester United, azonban a holland csatár góljainak köszönhetően a következő körben tudhatják magukat.
Sajnálatos sérülést szenvedett tegnap Jesé Rodríguez, a Real Madrid szélsője. A spanyol utánpótlás válogatott játékos nemrég még arról álmodozott, hogy…
Abszolút tisztázottak voltak a szerepek a tegnap esti, Real Madrid – Schalke mérkőzés előtt. A hazaiak a biztos továbbjutó, míg a vendégek a biztos kieső nyugalmával…
önnyed győzelmet aratott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Chelsea, mely az első félidőben Eto’o és Cahill találatával…
A Chelsea együttese januárban második alkalommal is leigazolta karrierje során Nemanaj Matic-ot, a szerb középpályást, aki a minap nagyon szépen beszélt…
Felvirradt a keddi nap, a szurkolók pedig már az este esedékes Chelsea-Galatasaray mérkőzésre hangolnak. A sajtó munkatársai…
Gyaníthatóan mindenkinek a felrémlik a jelenet, hogy amikor Santi Cazorla gólt szerez, az egyik alkarját csókolgatja. Most megtudtuk, hogy ez pontosan miért is történik így:
Persze még mielőtt bármely jóérzésű Paris Saint-Germain szurkolónkat megbántanánk: természetesen nem arról van szó, hogy Thiago Silva mégis a katalán gigász keretébe…
A nyolcaddöntők talán leglefutottabb párharca volt a Paris Saint-Germina – Bayer Leverkusen mérkőzése. A párizsiak három hete kényelmes, 4-0-s sikert arattak…
Természetesen kőkeményen készült a spanyol bajnok FC Barcelona a Manchester City elleni BL visszavágóra, még annak ellenére is, hogy nagyin jó helyzetből várja…
Fölényes győzelemmel koronázta meg tegnapi ellenállhatatlan játékát tegnap este, az Atlético Madrid. A spanyol csapata 5-1-es összesítéssel ejtette ki az AC Milant,…
Kétgólos előnnyel várta az FC Arsenal elleni találkozót a Bajnokok Ligája címvédője, az előnyt megőrizték a bajorok, így a következő körben állnak.
A párharc első mérkőzésén szerzett idegenbeli győzelmet követően valamelyest nyugodtan várhatták a visszavágót a…
Komoly hátrányból, ráadásul idegenbeli visszavágótól várja a Manchester City, és minden szimpatizánsa a csodát. Az angol együttesnek a Barcelona ellen kellene…
Az AC Milan marokkói középpályása, Adel Taarabt elmondása szerint együttese még bőven kiérdemelheti a továbbjutást az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája…
Irigylésre méltó helyzetben van a Bayern München csapata. A bajor sztárcsapat jelenleg a világ legjobb formájában lévő klubja, ehhez szinte kétség sem férhet….