Bajnokok Ligája: „Ötven-ötven százalék az esély” – értékelések, nyilatkozatok a Real-MU után
Egyik edző sem elégedetlen a tegnap esti 1-1 után. JoséMourinho azt kapta, amit várt, míg Ferguson szerint valamivel jobb helyzetben a van a Manchester.
Egyik edző sem elégedetlen a tegnap esti 1-1 után. JoséMourinho azt kapta, amit várt, míg Ferguson szerint valamivel jobb helyzetben a van a Manchester.
A Real Madrid szakvezetője, José Mourinho szerint a sérülten játszó Xabi Alonso teljesen elkészült az erejével a tegnap Man. United elleni 1-1-re végződő BL mérkőzésen.
Folytatódtak a legrangosabb európai kupasorozat küzdelmei, melyen a 2013-as esztendő második játéknapján két olyan csapat találkozott egymással, akiktől nem feltétlen várta…
Jó hangulatú összecsapáson De Gea a meccs hőse. A manchesteri kapus tartotta életben csapata továbbjutási esélyeit. Ezzel a döntetlennel még bármi előfordulhat, és annak az ellenkezője is.
A 62. percben Lucescu mester lehozta Taisont, akinek a helyére beküldte Douglast, aki kiváló cserének bizonyult, hiszen a 68. percben megszerezte csapatának a vezetést.
A hazai ukrán csapat Srna remek szabadrúgásgóljával szerzett vezetést, azonban a jól játszó németek Lewandowski révén egyenlítettek az első félidő hajrájára kanyarodva…
Bár a Real Madid kezdett jobban a 20. percben Welbeck góljával a United szerzett vezetést…
Ma este folytatódnak a Bajnokok Ligája mérkőzései, s talán a Sahtar – Dortmund mérkőzést a média nem fújja fel annyira, mint a Real Madrid – Manchester United találkozót…
Eljött a várva várt meccs, a meccsek meccse a Real Madrid-Manchester United bajnokok Ligája találkozó. A két együttes korábban már 4 ízben összefutott egymással a BEK illetve BL korábbi…
Hamarosan kezdődik az egyik, ha nem a legjobban várt Bajnokok Ligája nyolcaddöntő. Egy kis kitekintő következik nyilatkozatokkal, érdekességekkel.
Nem csupán a pályán vívnak meg egymással a felek, Evra a United védője, akinek ma este feladata többek közt korábbi csapattársa CR7 hatástalanítása lesz csúnyán…
Szerdán kerül megrendezésre a nyolc Bajnokok Ligája párharc közül a szurkolók és szakemberek által legjobban várt összecsapás a Real Madrid – Manchester United csúcsrangadó.
A Bajnokok Ligája nyolcad-döntőjének egyik legjobb összecsapásának ígérkezik az a találkozó…
Egy gólos előnyt harcolt ki idegenben a Valencia vendégeként a PSG, azonban a francia csapat a visszavágón nem számíthat csatárára Zlatan Ibrahimovicra, akinek gyógyszere…
Újra beindult a Bajnokok Ligája, a legrangosabb klubsorozat idei első játéknapján nyolcad döntős első felvonásokra került sor. Ezen cikkünk az újgazdag PSG valenciai vendégjátékáról…
Folytatódott a Bajnokok Ligája, a Celtic fogadta hazai pályán a regnáló olasz bajnok és listavezető Juventus csapatát. Az első félidőben remekül játszottak a hazaiak, azonban a zebrák…
Lavezzi első találatát követően Pastore is betalált Valeniában, ezzel pedig már 0-2 a párizsi csapatnak, […]
Csakúgy mint a Juve a PSG is hamar megszerezte a vezetést idegenben. A Valencia védőinek egyszerűen nem volt ellenszere Lavezzi betörésére, a hálóőr is csak asszisztált a gólhoz…
Íme a Juve középpályásának 3. percben szerzett találata, a vendégek kegyetlenül kihasználták a Celtic első védelmi megingását…
Legutóbb a 2001-2002-es Bajnokok Ligája csoportkörében futott össze egymással a Juventus és a Celtic csapata. Az akkori párharc bevonult a BL klasszikusai közé, ugyanis az első meccsen 4-3-ra…
A két gárda eddig egyszer csapott össze, egy fél-komoly találkozón, az egyébként meglehetősen rangos nyári felkészülési tornán…
Végre folytatódik a Bajnokok Ligája, kezdésnek pedig egy remek párosítás előzetesét olvashatjátok át, egyfajta kedvcsinálóként: a Zlatan Ibrahimovic fémjelezte Paris Saint-Germain vendégeskedik a Mestalla-ban.
A skót bajnok az olasz ellen, avagy mire megy a fiatalság a rutin ellen?
Igen, ahogy a cím is árulkodik, végre egy olyan versengés, ahol a luzitán zselékirály jobbnak bizonyul idén, mint Argentína mélynövésű büszkesége. Ami honfitársainkat illeti, sajnos…