Magyar
KL-selejtező: nagy lépést tett a továbbjutás felé a Paks!
Gyurcsó Ádámmal a kezdőcsapatba három gólt kapott az AEK Larnaca a Magyar Kupa győztesétől…
Kl-selejtező: idegenben került lépéselőnybe a Fehérvár
Hosszú időn át emberelőnyben játszottak az azeriek ellen…
Angol és brazil csapattól is volt ajánlata a magyar válogatott támadónak
Új csapatában első számú csatárként számítanak rá…
Az UEFA megbüntette az MLSZ-t a szurkolók miatt – HIVATALOS
Rasszista megnyilvánulásokat tapasztaltak…
Utánpótlás-edzőként folytatja a Honvéd visszavonuló legendája – HIVATALOS
Továbbra is marad a klub kötelékében…
Olaszországban váltott csapatot a női válogatott támadója – HIVATALOS
Nagy reményekkel került új csapathoz…
Már nincs érvényben a Diósgyőr átigazolásokból való kizárása – HIVATALOS
Pályára léphetnek a klub új játékosai…
Honfitársa már várja az Ádám Martin elleni meccset a görög bajnokságban
Csapattársainak elmondta, mire számíthatnak…
Ferencváros: Jansen elégedett volt az első mérkőzésével
Elmondta, hogy milyen szerepet szán a szélsővédőknek, a fiataloknak…
BL-selejtező: hazai pályán gálázott a Fradi!
Adama Traore három gólt szerzett Pascal Jansen vezetőedző bemutatkozásán…
Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Július 23.
Dán válogatott játékos érkezik kölcsönbe a Spursbe, a Chelsea most kapust akar igazolni
Távozott a Paks korábbi válogatott játékosa – HIVATALOS
Egykori egyesületéhez tért vissza a másodosztályba…
Újabb magyar játékos igazolt a lengyel másodosztályba – HIVATALOS
Kétéves szerződést kötött a nagy múltú csapattal…