Megkezdődik a magyar futballtavasz
DVTK-Budapest Honvéd Ligakupa találkozóval indul a 2015-ös esztendő
DVTK-Budapest Honvéd Ligakupa találkozóval indul a 2015-ös esztendő
A keddi nap folyamán hivatalos keretek között nyilvánosságra hozták azt a videót…
A DVTK két játékosa a többiektől eltérő módot „választva” érkezett Miskolcra
Nem sok mindenről lehet beszámolni az elmúlt pár napból, ami a hazai transzfer-piacot illeti…
Immáron Törökországban készül az MTK, Dorogon góllal jelentkeztek az új igazolások közül ketten is.
Továbbra sem tudják legyőzni a Ferencvárost a téli felkészülés alatt, pedig heten próbálkozhattak eddig. A Győr ellenben nem nagyon találja azt a formát, amely sikeres lehet a bajnokságban.
Zajlott az élet élvonalbeli együtteseink háza táján, hiszen jóformán minden csapatunk pályán volt.
Terjedelmes interjút adott a sportnapilapnak a Ferencváros korábbi holland trénere, Ricardo Moniz. A szakember beszélt a kispadnélküliségről, a Fradinál eltöltött időről és utódja eredményeiről is.
Nem tud hibázni a felkészülési meccseken a Ferencváros, amely sorozatban hatodik összecsapásán is diadalmaskodott…
Több hír is napvilágot látott a próbajátékosokkal kapcsolatosan, illetve aktuális klubjuktól távozófélben lévő labdarúgóról is hallani.
Kevés hír látott napvilágot az elmúlt héten.
Csak a Debrecen és a Paks tudott nyerni Törökországban, illetve Marbellán…
Nem sikerült jól az első idei mérkőzése nemzeti együttesünknek. A lengyelek – bár vezettünk – magabiztos sikert arattak Lipóton.
Megszerezte első gólját a Notts County csapatában, Bajner Bálint. A magyar focitrollok kedvence tegnap este örvendeztette…
Kiváló tehetséggel megáldott ifjú magyar labdarúgó pallérozódik a PSV Eindhoven utánpótlás bázisán…
Rita az, amikor magyar labdarúgót dicsérnek külföldön, most azonban Stieber Zoltán a német sajtó középpontjában van…
Törökországból jelentjük… Két győzelem, két döntetlen és két vereség csapataink vasárnapi mérlege.
Újpest, Dunaújváros igazolt, a PAFC szakított játékosával…
Nemzetközi meccsen ikszelt a jól futballozó Fradi, az Újpest a román bajnoktól kapott ki, az MTK pedig tartalékosan is legyőzte a Dorogot…
Több együttes is pályán volt a nap folyamán a felkészülés jegyében. Akadtak meglepetések is a papírformák mellett.
Váltás a kispesti kispadon. Csábi Józsefnek megköszönték a munkáját.