Nehezen nyert a Dorog, sima Fradi, MTK és Astra siker
A harmadik játéknap is véget ért szombaton a Jet-Sol Ligában.
A harmadik játéknap is véget ért szombaton a Jet-Sol Ligában.
Az elsők között kezdi meg szereplését a magyar nemzeti csapat az EB-selejtezőkön.
Vasárnap Észak-Írország ellen kezd válogatottunk.
A harmadik fordulót rendezik a női élvonalban.
Szalai Ádám lemondta a válogatottságot és ezzel sok embert szóra bírt…
Kikapott Spanyolországtól utánpótlás-válogatottunk, így minden esély elszállt…
Csütörtökön délután pár perccel 15 óra után jelent meg Szalai Ádám hivatalos közösségi portálján…
Három találkozó maradt szerda délutánra-estére a második számú honi sorozatban.
Csütörtökön délután négy órakor a Pancho Arénában fogadjuk Spanyolországot. U21-es válogatottunk gyakorlatilag letett már a továbbjutásról, így már csak saját önbecsüléséért játszik Spanyolország ellen.
Lejátszották a Ligakupa első körét, született több vaskos meglepetés is. Első helyen a Diósgyőr veresége Cegléden, de nem lehet büszke döntetlenjére a Debrecen és a Győr sem. Kikapott a Puskás Akadémia, és a Pápa is.
A magyar piac utolsó pár órája tartogatott egy-két meglepetést, többek között egy válogatott védő kölcsönbe adását, de érkezők is voltak.
Éjfélkor zár Európa nagy részén az átigazolási piac. Az elmúlt órák történéseit foglaljuk össze röviden.
A hétvégén immár a második fordulóra került sor a Jet-Sol Ligában. A Hölgyek pontvadászatában ezúttal csonka fordulót rendeztek. Ami meglepetés lehet, komoly kihívója akadt az örökös gólkirálynő Pádár Anitának.
Nem bírt egymással a Diósgyőr és a Debrecen, így egyik csapat sem tudott feljebb lépni a táblázaton. A mérkőzés előtt jótékonysági bejelentést tett a DVTK.
A második fordulót kezdik meg a Jet-Sol Liga, női NB I. csapatai is. Rákospalotán indul, és Csepelen zárul a kör. A Femina folytatná veretlenségi sorozatát, míg a Dorog második élvonalbeli sikerét szerezné meg a hétvégén.
Remek sorozatot tudhat magáénak a Paks, amely az OTP Bank Liga hatodik fordulójának nyitómeccsén Szombathelyen mért verést a Haladásra.
Lassan célegyenesbe fordul az átigazolási piac, és újabb pletykákból lesznek tények, avagy maradnak kacsák. Az Újpest pénteken három légiós szerződtetését jelentette be.
Létrejött a megállapodás Heffler Tibor és a listavezető között, így a paksiak eddigi csapatkapitánya az egyszeres bajnoknál folytatja.
Vasárnap két rangadót is rendeznek, előbb az MTK – FTC összecsapást, majd a Diósgyőr – Debrecen összecsapást nézhetik meg.