
Magyar


Lesheted: ezeket a mérkőzéseket adja ma a tv
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…


Ferencváros: „A lehető legjobb edzőt szeretnénk választani”
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…

NB I: döntetlennel búcsúzott az élvonaltól a Mezőkövesd! – videóval
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!

Megújította szerződését az MTK rutinos játékosa – HIVATALOS
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…

Eb 2024: sorsdöntő lehet a magyar válogatott első mérkőzése
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…


Lesheted: ezeket a mérkőzéseket adja ma a tv
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…

Bejelentette az új csapata, itt folytatja a Ferencváros edzője – HIVATALOS
Elhagyta a zöld-fehéreket…
Távozik a Ferencváros edzője, elfogadta egy másik csapat ajánlatát – sajtóhír
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Spanyolországba szerződött a Honvéd fiatal kapusa – HIVATALOS
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Paks: „Ezt a sikert méltóképpen megünnepeljük”
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
Magyar Kupa: hiába játszott sokáig emberelőnyben a Fradi, a Paks nyerte a döntőt hosszabbítás után!
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Eb 2024: Marco Rossinak már van elképzelése a kezdőcsapatról
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…

Lesheted: ezeket a mérkőzéseket adja ma a tv
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
„60-70 százalékban megmarad a keret” – erősítette meg a Kisvárda sportigazgatója
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Marco Rossi: „Ez a legerősebb keret, amire mindenkor számíthattam”
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo […]
Eb 2024: a játékvezetők csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetni
Az UEFA kiadta az iránymutatást…