Mario Gómez már tudja, ki lesz Klose méltó utódja
A Konföderációs Kupa csikócsapatának egyik legjobbja kapott most dicsérő szavakat.
A Konföderációs Kupa csikócsapatának egyik legjobbja kapott most dicsérő szavakat.
Veszélyt jelenthet a támadó vb-ről szövögetett álmaira az ukrán csoda-csatár?
Az összteljesítmény dícsérhető, Priskin elnézést kért.
Priskin kiállítása miatt 60 percig emberhátrányban játszott nemzeti csapatunk.
8 éve is vb-selejtezőt játszottunk Cristiano Ronaldoékkal.
Bizakodnak a mieink, akik optimistán állnak neki az Eb-címvédő elleni meccsnek.
A Liverpool tehetségének bemutatkozása álomszerűre sikeredett…
Részleges szakadása miatt nem léphet pályára Szalai Ádám Portugália ellen.
Mint ismert, a brazil barcelonai szerződése nem jött össze a nyáron…
A magyar pontrúgások veszélyesek, de van mit csiszolni a csapat játékán. Portugália ellen jön a folytatás.
Storck változásokat ígér, mi pedig várjuk, hogy mi lesz. Van is tétje a meccsnek, meg nem is.
Fernando Santos kihirdette a Feröer és a magyar válogatott ellen, természetesen Cristiano Ronaldo is jön.
20 milliós csatárok, kontra magyar védelem – a vége egy megalázó vereség, a főszereplő pedig az elkövetkezendő évek egyik (lehetséges) sztárja.