Svájci válogatott csatárt igazolt a Freiburg
Két csatár is elhagyta már az SC Freiburg csapatát (Max Kruse és Jan Rosenthal), az előző idény meglepetéscsapata ezért Ukrajnából szerzett támadót.
Két csatár is elhagyta már az SC Freiburg csapatát (Max Kruse és Jan Rosenthal), az előző idény meglepetéscsapata ezért Ukrajnából szerzett támadót.
A Bayern München új szerzeménye, a 21 esztendős Mario Götze az utóbbi hetekben folyamatosan a gyógyulás útján volt. Abból az izomsérüléséből, mait még a Borussia Dortmund játékosaként szenvedett el.
A VfB Stuttgart együtteséhez igazolhat a PAOK Saloniki és a görög futball egyik legnagyobb reményésége.
Az SV Werder Bremen korábbi és egyben legendás trénere, Thomas Schaaf szereti Ausztriát, Salzburgban van is egy kis háza, azonban nem minden osztrák szereti őt.
Az FC Arsenal együttesénél már nincsen jövője a dán válogatott csatárnak, karrierjének következő állomása Németország lehet.
A TSG 1889 Hoffenheim együttese egy pocsék szezont köveően elkezdte a keret megerősítését.
A Bayern München balszerencsés hátvédje tavaly december óta küzdött sérüléssel, ám áprilisban újra edzéseket végezhetett. Ekkor megtörtént újra a baj, és a műtött keresztszalag ismét elszakadt.
A Werder Bremen történelmében új korszak nyílik meg a Thomas Schaaf- éra után, ami biztos, hogy Nils Petersen mellé kell még egy gólveszélyes csatár igazolniuk.
A Borussia Dortmund újabb sztárral erősítette meg a támadósorát, a szerződtetett örmény személyében Mario Götze utódja.
A Bayern München lábrádugócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek a Fiorentina együttesével Mario Gomez átigazolásáról.
Négy esztendőnyi hamburgi létet követően Marcus Berg és a klub vezetői úgy döntöttek nem szándékoznak tovább együtt dolgozni, így a svéd válogatott támadón túladott együttese.
A frissen visszavonult VB ezüstérmes középpályás, Mark van Bommel véleménye szerint egykori társai, és az új fiúk képesek lehetnek a bravúrok megismétlésére.
A dán válogatottat évekkel ezelőtt fél Európa soraiban tudta volna, végül a Wolfsburgot választotta, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A Borussia Mönchengladbach csapatában köthet ki a Real Madrid Castillában futballozó orosz tehetség.
Az FSV Mainz 05 együttese már Shinji Okazaki személyében megtalálta a Schalkéhoz távozó Szalai Ádám utódját, a konkurencia érdekében újabb támadó érkezett.
Az FC Arsenal a német Bundesliga meglepetéscsapatának, az SC Freiburgnak adta kölcsön francia utánpótlávsálogatott játékosát.
A Bayern München alig egy hete munkába állt vezetőedzője, a katalán Pep Guardiola azt találta nyilatkozni, hogy szándékában áll a csapatot azonnal ugyanolyan sikerekre vezetni, mint tette azt elődje.
Az FC Schalke 04 az eddigi átigazolási időszak során ígéretes transzfereket kötött, a legnagyobb fogás […]
A Borussia Dortmund együttese első ízben aktiválta magát a nyári átigazolási időszak során, a BVB a támadószekciók erősítette meg.
A Hamburger SV egyre anyagi válságba került, van e még kiút innen, vagy egy kiscsapattá válnak sztárok nélkül?
További egy évig fogja szolgálni az FC Bayern München együttesét a Bundesliga történetének legeredményesebb légiósa.
Az FC Schalke 04 sportigazgatója, Horst Held a Bild- nek beszélt arról, mi az oka anak hogy a hívó szavak ellenére , meg tudták tartani legnagyobb tehetségüket.
Emanuel Pogatetz nem szerepel Dieter Hecking edző terveiben, a tavaszt Angliában kölcsön töltő osztrák végleg elhagyja Wolfsburg városát.