Lezárultak a találgatások, eldőlt az Inter Miami kulcsemberének sorsa – HIVATALOS
Több érdeklődője is akadt…
Több érdeklődője is akadt…
Végleg pont kerülhet az ügy végre…
Megérkezett a várva várt új csatár a zöld-fehérekhez…
Mindketten sokat fejlődhetnek a kapitány szerint…
Idei első gólját szerezte a panamai szélső…
Egy évvel ezelőtt távozott az NB I-ből…
10 millió eurót fizettek a játékjogáért…
Tapadnak az éllovas PAOK-ra…
Az utóbbi időben több meccsről is hiányzott…
Tovább nyílt az olló, már 16 pont a különbség az első két helyezett közt…
A győriek számára sikerült jobban a felkészülési meccs…
Fölényes győzelemmel rajtoltak…
Egyelőre nem sikerült megegyezniük…
Az ír élvonalban szereplő Derry City együttese bejelentette, hogy szerzőtette a nemzeti csapat korábbi ikonikus […]
Pedig az utolsó negyedórában emberelőnyben játszottak…
37 évesen új környezetben folytatja…
Nemzetközi sajtóinformációk szerint eldőlni látszik, hogy a Ferencváros fogja leigazolni a Celje gólerős támadóját… A […]
Összejött a javítás a két nappal korábbi vereség után…
Javított az NB I, de nem fért be az első 40 bajnokság közé…
Az Újpest és a Puskás Akadémia is akarta, de a zöld-fehérek állapodtak meg róla…
Nagy várakozással tekintenek az érkezésére…
A nemzetközi szövetséghez kell fordulnia…