Oroszország: Dzsudzsákék ikszeltek – Videóval!
Természetesen Dzsudzsák Balázzsal a kezdőcsapatban lépett pályára, a vendég Dinamo Moszkva együttese Perm-be, a Káma folyó partjára.
Természetesen Dzsudzsák Balázzsal a kezdőcsapatban lépett pályára, a vendég Dinamo Moszkva együttese Perm-be, a Káma folyó partjára.
A francia labdarúgó válogatott előző kapitánya szerint napjaink legjobb védőjátékosa, a Paris Saint-Germain-t erősítő brazil, Thiago Silva.
Éleződik a helyzet Franciaországban, főleg ha a PSG mögötti mezőnyt nézzük. A másodiktól a hatodik helyezettig bezárólag mindössze hat pont a differencia, ami hatalmas csatákat jelez előre…
A Newcastle United kapusa, a holland Tim Krul sorra gyűjti be a dicséreteket, a tegnapi esti, Portugáliában lejátszott Európa Liga negyeddöntő után.
Magabiztos játékkal Fener siker.
Folytatódtak az Európa Liga küzdelmei immáron a negyeddöntőkkel. Az előző körben az Intert búcsúztató Tottenham fogadta hazai pályán, a Zenitet kiejtő Baselt.
Remek hangulatú, hajtós csatára volt kilátás a Lisszabonban rendezett mérkőzésen, főleg ha a két együttes szinte egyforma piaci értékét nézzük. A hét korábbi felében már ment az üzengetés…
Fernando Torres duplával járult hozzá csapata győzelméhez. A spanyol támadó végre régi önmagára emlékeztetett.
Sőt, nem csak hogy csatlakozott, ő maga lesz az egyik együttes csapatkapitánya, a nyáron, Chicago-ban rendezendő jótékonysági mérkőzése.
A mez a legendás Uruquay válogatott előtt tiszteleg, akik 1924-ben, első dél-amerikai együttesként…
Szinte még ropogós, annyira friss hír, hogy Henk ten Cate-t, az MTK-val t1999-ben bajnok holland edző, a második ligás Sparta Rotterdam mesterévé nevezték ki.
A 27 esztendős angol támadó kemény időszakot él meg az idei szezonban a Manchester United gárdájánál. Rooney tavaly nyár óta ,,csak” másodhegedűsnek számít,…
Az angol labdarúgás történetének egyik legnagyobb fenegyereke manapság a francia Ligue 1 bajnoki címéért hajtó Marseille alkalmazásában áll, és bátran használja a Twitter-t, hogy odaszúrjon…
A Bajnokok Ligájából ugyan kiestek, de az Európa Ligában „kiélhetik” magukat az angol csapatok. A szigetországot három csapat is képviseli a legjobb nyolc között
A korábban az angol válogatottban 53-szor is pályára lépő David James Izlandon folytatja, ahová korábbi portsmouth-i csapattársa, Hermann Hreidarsson invitálta, a veterán játékost.
David Beckham, aki manapság a francia Paris Saint-Germain együttesét erősíti, a CNN által közölt interjúja szerint még korántsem mondott le arról, hogy újra magára ölthesse a „Háromoroszlánosok” mezét.
orozatunkat a portugál bajnoksággal nyitjuk, hivatalos nevén Liga Sagres. A cím akár a következő képen is festhetne: Nézzük, miből igazolhat Európa! Tudni illik a portugál bajnokság csak…
Ha nem is állt be hatalmas fordulat a holland pontvadászatban, annyi bizonyos, hogy az Ajax együttese nagy lépést tett az újabb címvédés útján. A top6-ból rajtuk kívül csak a sötét ló Vitesse,…
A fociclub.hu szerkesztősége megpróbálkozott néhány, a labdarúgás világával kapcsolatos jóslatra, hogy milyen események következhetnek be adott időn, mondjuk egy, két, vagy akár tíz éven belül,…
Hiába játszott csak döntetlent, és hiába van még öt forduló hátra, a skót negyedik vonal küzdelmeiből, a Glasgow Rangers már most bajnoknak mondhatja magát, hiszen tetemes…
Szoros mérkőzésen, ám fontos győzelmet aratott a Paris Saint-Germain gárdája, a tavalyi bajnok Montpellier ellen, a 30. kör nyitányán. Szerintetek is egyre közelebb a bajnoki címhez a ,,sejkek kedvence”?
Már hetek óta arról beszéltünk mi is, hogy három gárda esélyes a bajnoki címre, ám olvasva a Vitesse stábjától származó interjúkat, illetve látva a statisztikákat, el kell mondanunk, hogy az arnhem-i…
A Union Villa Krause – Quilmes argentin kupameccsen félidőben történt nézőtéri rendbontás miatt nem játszották le a második játékrészt. A hazai szurkolókat csupán vízágyúval sikerült visszaszorítani a lelátóra.