Serie A: Zebrahad támad Firenzére – előzetes
Az olasz bajnokság 14. fordulójából kiemelkedik a Fiorentina és a Juventus találkozója, azonban nem ez az egyetlen fontos mérkőzés.
Az olasz bajnokság 14. fordulójából kiemelkedik a Fiorentina és a Juventus találkozója, azonban nem ez az egyetlen fontos mérkőzés.
Az olasz Gazzetta dello Sport információi szerint Premier Leagueben szereplő…
Igen nagy a mozgolódás az AS Roma háza táján, a sajtó napi szinten foglalkozik a téli változásokkal…
Ugyan a minap látott napvilágot a hír, miszerint az AS Roma együttese hosszabbított a veterán hálóőrével, Morgan De Sanctis-szal, úgy tűnik, hogy…
Zdenek Zeman tanítványai négyszer egyenlítettek még mielőtt büntetőkkel továbbmentek volna, mellettük a jövőben a Sampdoriával is fogunk találkozni, akik kevesebb izgalom közt nyertek.
Daniele Rugani az olasz futball egyik legnagyobb hátvédígérete, ami miatt szó volt róla, hogy a Juventus akár a soraiban tudná.
Ezequiel Lavezzi helyzete a PSG-nél egyre kevésbé biztos, azonban a szerződtetése nem lesz sétagalopp a Nerazzurri számára.
A fővárosiak 2016 nyaráig meghosszabbították elsőszámú kapusuk, Morgan De Sanctis szerződését. A korábbi olasz válogatott játékos így könnyen lehet, a Farkasoknál fejezi be karrierjét.
Az angolok ifjú középpályását nagyon szeretnék megszerezni a lombardok, most pedig úgy néz ki, a spanyol utánpótlás-válogatott játékos is nyitott lenne a váltásra.
Az AS Roma közleményben tudatta a klub szurkolóival, a futballvilággal, hogy…
A dél-olaszok 11 millió euróért szerezhetik meg a Sampdoria kiválóságát, akinek elsődleges feladata a hosszú időre kidőlő Lorenzo Insigne pótlása lesz Rafael Benítez együttesénél.
Hiába játszott közel fél órát emberelőnyben, az Udinesének így is kevés volt a 90 perc a Cesena ellen…
Az Atalanta Forgács Dávidot végig a kispadon tudva 2-0-ra legyőzte Filkor Attila együttesét, az Avellinót, ezzel bejutott a legjobb 16 közé az Olasz Kupában. Rolando Bianchiékat követte az Empoli is, amely a Genoát ejtette ki.
Arséne Wenger kész lenne bankot robbantani az ifjú titánért, de nem ők az egyetlen az érdeklődők.
A Bild információ szerint a milánói klub már fel is vette a világbajnok labdarúgóval a kapcsolatot.
Olasz lapértesülések szerint a Milan és az Inter is szeretné megszerezni a genovaiak olasz válogatott játékosát, Stafano Okakát.
A fővárosiak német támadója, Miroslav Klose már jelezte, ha nem változik a helyzete, továbbállhat, most pedig még további két játékos, köztük az egyik legnagyobb tehetség is kifejezte elégedetlenségét.
A Corriere dello Sport arról ír, hogy az Inter után a Juventus is a Manchester City…
A milánóiak horvát válogatott középpályása kijelentette, hosszú távra tervez együttesénél, amellyel címeket nyerne. A 21 éves játékos a hírek szerint 2019-ig írhat alá.
Komoly bajban van a Parma, januárban azonban tovább süllyedhet az együttes, távozni szeretne ugyanis a csapat elsőszámú középső védője. A Milan lehet a befutó, de külföldről is érdeklődnek.
Az utóbbi esztendőkkel ellentétben kapus poszton nem áll jól a Serie A bajnokaspiránsa az AS Roma…
Mindkét első osztályú csapat, a Sassuolo és a Hellas Verona is érvényesítette a papírformát, és továbbment az olasz kupában.
Roberto Mancini szeretné megerősíteni az Intert, és ehhez egy olyan embert nézett ki magának, akivel már dolgozott együtt.
Manolo Gabbiadini egyelőre varázslatos szezont fut a Sampdoriával, viszont a klub nem akrja őt elengedni. Persze az is igaz, hogy ez még nem jelent semmit…